Megvan Cipő temetésének időpontja

Jövő pénteken, március 22-én temetik el a kistarcsai temetőben Bódi László Cipőt, a Republic együttes frontemberét, aki hétfőn hajnalban hunyt el.

  • MTI MTI
Megvan Cipő temetésének időpontja

Március 22-én, jövő héten pénteken temetik el Cipőt a kistarcsai temetőben, ahol édesapja is nyugszik. A család és a zenekar tagjai szerda délután egyeztettek a szertartással kapcsolatban – írja a Blikk.

A korábbi tervek szerint március 15-én helyezték volna végső nyugalomra az énekest, mivel a Republic éveken keresztül, hagyományosan ezen a napon tartott koncertet. Erre az időpontra azonban nem sikerült megszervezni a szertartást, így egy héttel később temetik Cipőt.

Bódi László Cipő hétfő hajnalban, 1 óra 26 perckor halt meg. Az énekesnek február 15-én hajnalban állt le a szíve, és bár újraélesztették, a majd 40 perces oxigénhiányos állapot miatt kómába került.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.