Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szombaton nyílt levelet intézett a főpolgármesterhez. Feldmájer Péter elnök és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató azt kéri Tarlós Istvántól, hogy "Magyarország Alaptörvényének szellemében" függessze fel a Sirály Klub bezárásának végrehajtását a zsidóság egyik legfontosabb ünnepe, a pészach végéig, azaz április 3-áig.
A Mazsihisz kérését azzal indokolta, hogy azok az emberek, akik bármilyen szálon is kapcsolódnak a magyar zsidósághoz, nyugodtan tudjanak ünnepelni. "Nem tudunk elképzelni olyan okot, bármennyire törvényes és ésszerű, amely megakadályozhatná, hogy Budapesten egy közösség megünnepelhesse a szabadulás ünnepét" - fogalmaztak levelükben a zsidó vezetők.
Emlékeztettek arra, pénteken értesültek arról, hogy vita bontakozott ki a Marom Egyesület és a főváros között a Király utca 50. szám alatti ingatlan használatával kapcsolatban. Közölték, nem tudják és nem is akarják megítélni, kinek van igaza a vitában, mint írták, ezt a hatóságok, a bíróságok fogják eldönteni.
Arra hívták fel ugyanakkor a figyelmet, hogy az egyesület ebben az évben is meghirdette a szokásos közösségi széder estéjét, amelyen sokan szeretnének részt venni. Utaltak arra, pészach első napjának előestéjén arról emlékeznek meg, hogy az egyiptomi rabszolgaságban szenvedő héberek, Mózes vezetésével kiszabadultak a fogságból és elindulhattak a szabad élet felé.
"Tudjuk, hogy a jogszabályok, a szerződések betartása mindenkire kötelező, de a közös erkölcsi és vallási elveink szükségessé teszik a méltányosság gyakorlását. Bízunk az Ön közismert jóindulatában és nagyvonalúságában, és kérjük, tegyen meg mindent, hogy a Marom Egyesület idén is megtarthassa a Király utca 50. szám alatti épületben a már meghirdetett széder estéjét" - írták a Mazsihisz vezetői.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek.
Az okok most egyértelműek.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.