„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A Naprendszer bemutatását tűzi ki célul a Walt Disney és az IMAX első közös filmje, amely arra is vállalkozik, hogy a technika segítségével más csillagrendszereket, az élet lehetőségét hordozó Föld-szerű bolygókat is közelebb hozzon a nézőkhöz.
A szórakoztatóipari óriás és a különlegesen kialakított, hajlított és hatalmas vetítővásznú mozikat üzemeltető cég a már számos nagy sikerű IMAX-filmet rendező Tony Myerst bízta meg a produkció forgatásával. A film a tervek szerint 2015-ben kerülhet a mozikba.
A két vállat korábban is együttműködött egymással: az IMAX egy sor Disney-filmet mutatott be, köztük a Fantázia 2000 és legutóbb az Óz, a hatalmas című munkákat.
Myers az amerikai repülési és űrhivatallal (NASA) is felveszi a kapcsolatot az IMAX térhatású technológiájával készülő film megvalósításához. A rendezőnő 1971 óta írója, rendezője, producere és vágója IMAX-filmeknek, a Hubble 3D című, 2010-ben bemutatott ismeretterjesztő filmje 53 millió dolláros bevételt hozott az IMAX-mozikban.
Az új, közös produkcióban Alan Bergman, a Disney filmstúdió elnöke szerint "madártávlatból szemlélhetjük hihetetlen univerzumunkat és jövőnket".
A Walt Disney Co. februárban közzétett adatai szerint a vállalat első negyedévi bevételei 5,6 százalékkal estek vissza a stúdiós nyereség csökkenése miatt.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.