És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Kisebb létszámmal, a korábban 19 fő helyett 7 muzsikussal folytatja tovább munkáját a Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes a kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt - közölte az együttes működtetője, a Forum Hungaricum pénteken az MTI-vel.
Az együttest 2012 tavaszán hozta létre a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) megbízásából a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. azzal a céllal, hogy a nagy múlttal rendelkező magyar cigányzene hagyományát éltesse.
Az együttes működtetője továbbra is elkötelezett a cigánymuzsika hagyományainak életben tartása mellett, de mivel idén a tavalyi költségvetésüknek csupán 40 százalékából kénytelenek gazdálkodni, csak csökkentett létszámmal tudják folytatni munkájukat - közölte az MTI-vel Englert Róbert, a Forum Hungaricum ügyvezetője. A művészegyüttes a továbbiakban hét muzsikus taggal, valamint három fős menedzsment irányításával dolgozik tovább.
"Egy zenekartag idén április elején kérte szerződésének közös megegyezéssel való megszüntetését egy külföldi állásajánlat miatt, 11 zenész munkaviszonyának megszüntetését pedig májusban kezdeményezi a Forum Hungaricum Nonprofit Kft." - részletezte az ügyvezető.
Tájékoztatása szerint a hét tagú zenekart az új felállásban két hegedűs, egy bőgős, egy cimbalmos, egy brácsás, egy csellós és egy klarinétos alkotja.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.