Tagok cserélődnek, nagykoncert közeledik és új lemez készül. Mozgolódás az alternatív legenda, az Európa Kiadó háza táján.
hvg.hu
A Menyhárt Jenő nevével fémjelzett Európa Kiadó új lendületet vesz. A kisebb-nagyobb szünetekkel több, mint harminc éves zenekar a nyolcvanas-kilencvenes évek magyar undergroundjának meghatározó, máig aktív formációja.
Most fordulóponthoz érkezett a csapat: nekiveselkednek a következő három évtizedhez, ám ez a nagy próbálkozás már nem mindenkinek fért bele a tagok közül.
A zenekar alapító-basszusgitárosának, az évek óta Ausztráliában élő Kiss Lászlónak a kontinensek közti lehetetlen ingázást elkerülendő választania kellett új élete és a zenekar között. A döntés megszületése után Fülöp Bence vette át Kiss posztját. Ha ez önmagában nem borzolná eléggé a rajongói kedélyeket, a zenekar azt is bejelentette, hogy a formációban eddig billentyűző Varga Orsolya az egyik próbán váratlanul a Vasárnapi Gyerekekből ismerős Darvas Bencévé változott.
Az Európa Kiadó június 21-én ad különleges újjászülető koncertet, ahol hosszú idő után először új szerzeményeket is hallhat majd a közönség. A szervező Világveleje Produkció által elejtett információmorzsáknak hála, pedig azt is tudjuk, hogy a zenekar már serényen dolgozik legújabb, Love ‘13 munkacímű lemezén.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.