Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Ma kezdődik a Budapest Táncfesztivál, amelyet a német Company fabrik Potsdam nyit meg többszörös fesztiváldíjas produkciójával. A Pandora 88-10th Anniversary című előadás a budai Várban, a Nemzeti Táncszínházban látható.
Az április 29-ig tartó Budapest Táncfesztivál idén hat bemutatóval és brazil sztárvendéggel, a Grupo Corpo társulatával várja az érdeklődőket. A South Bohemian Ballet Egerházi Attilának, az együttes jelenlegi művészeti vezetőjének két új egyfelvonásos balettjével lép fel a Fesztivál Színházban, az eseménysorozat másik helyszínén.
A fesztiválra budapesti bemutatók és premierek készültek, az egyik különlegesség az idén húszéves Bozsik Yvette Társulat 1999-ben bemutatott Tavaszi áldozatának felújított változata, amely a Le Sacre du printemps 1913-as bemutatójának 100. évfordulóját ünnepli. Az alapításának 25. évfordulóját ünneplő Szegedi Kortárs Balett két Stabat Mater-előadással (Pergolesi, Arvo Pärt) készül egy estén: a produkciót először láthatja a budapesti közönség. A fesztivál a hagyományokhoz híven a tánc világnapi gálával és szakmai elismerések átadásával zárul április 29-én.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.