Fältskog - az együttes szőke énekesnője - a Die Zeit című német lapnak arra a kérdésére, miszerint nyitott lenne-e az ABBA újraegyesülésére, azt felelte, hogy egy jótékonysági koncertre nem mondana kapásból nemet.Nagy-Britanniában erre a Paddy Power fogadóiroda felajánlotta, hogy 14 az 1-hez arányban fogadni lehet nála az együttes feltámadására, sőt: 16:1 arányban arra is, hogy az ABBA fogja megnyitni a 2013-as Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek Malmö ad otthont, és amely május 16-án lesz. 2008-ban az ABBA két férfi tagja határozottan azt mondta, hogy nem áll újra össze az együttes. Az ABBA egyébként az 1974-es Eurovíziós Dalfesztiválnak köszönheti felemelkedését, és persze annak, hogy megnyerte a dalviadalt. Májusban ABBA-múzeum nyílik Stockholmban.
Sokan fogadnak az ABBA összeállására
Fogadni lehet a svéd ABBA együttes újraegyesülésére Nagy-Britanniában azután, hogy Agnetha Fältskog nem zárta ki teljesen a lehetőséget.
Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek
Megszólalt Gyurgyák János, miután kiderült, hogy beszervezték
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Szita Károly, miután 6-os kartonja nyilvánosságra került: Nem ártottam senkinek
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Még Trump se mondhatja, hogy elcsalták, akkorát buktak – Fülke
A varázslat vége: Trump nemcsak a választást vesztette el, hanem a fonalat is
Szaglógödröcskéinktől is függ, hogy kibe leszünk szerelmesek
J. D. Vance elmondta, szerinte miért buktak ekkorát a republikánusok
A külügyminisztérium 19 ezer lélegeztetőgépet vett 2000 kórházi ágyra a Covid alatt
Az Alkotmánybíróság szerint „semmiképpen sem hagyható figyelmen kívül” Patyi András ügynökmúltja
Orbán Viktor elárulta, mit kezdett a végkielégítésével
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Bicskanyitogató stílus és ízlésbeli vakfoltok – használt vagy ártott Ókovács Szilveszter a magyar operának?
Hónapok óta szúrós szag terjeng a Hegyvidéken, védőruhás katonákat vezényeltek ki
Megvan Balog Zoltán utódja a Dunamelléki Református Egyházkerület élén
Megválasztották a püspökség új főgondnokát is.