"Visszanéztem a régi felvételeket, és nagy tisztelet és hála jár a közönségnek, hogy egyáltalán eljöttek a koncertekre, mert volt egy-két túlkapásom/sunk" – így emlékszik vissza az utolsó évre Kardos-Horváth János, a Kaukázus énekese, aki most már azt mondja: a körülményekkel együtt megváltoztak ők is. Három éve hullott darabjaira a rendszerkritikus, ökotudatos zenekarként számon tartott Kaukázus, ami most, tíz évvel a start után, újra összeáll.

Mindent egyszerre akartak

A zenekari szünetet sosem tudták egyszerűen megmagyarázni. "Én speciel már tudom, hogy túl közel engedtem magamhoz csomó mindenkit, ami hiba volt, mert ripityára szedtek az emberek. Mindent egyszerre akartak: beszélgetni, megérinteni, leszopni, lefotózni, gyereket tőlem, dalokat írni, megvenni a hangkártyámat. Csakhogy így nem lehet élni."

Kardos-Horváth János

Fülöp Máté

Az is a hallgatás felé tolta a csapatot, hogy egyre több rosszindulatú kritika érte őket. "Balra nem voltam elég  zsidó, jobbra nem voltam elég nagy magyar, a középen állásomat pedig rendre féreértették. Az ember ettől kinöveszt egy kérget, meg páncélt és bizalmatlanabb lesz."

A kritikus hangok elszaporodásához az is hozzátett, hogy Kardos-Horváth némi politikai szerepvállalásba is belement. A 2009-es magyarországi európai parlamenti választásokon az LMP és a Humanista Párt közös listáján szerepelt, 2011 januárjában pedig a második sajtószabadság-tüntetésen a Parlament előtt eljátszotta a nagy port kavart "Feri, segíteni kell, gyere vissza" című dalát.

"Amit ilyen keretek között egy művészember, vagy egy véleményformáló közszereplő megcsinálhat, azt megcsináltam. A mai napig kötelességemnek érzem, hogy kiálljak a szellemi haladás mellett. A mindennapi életében ez nem sokat jelent, de legalább tisztában vagyok a helyzet súlyosságával. Ez is valami."

"Az őrület határáig kergetett"

Bár az ökológiai fogalmak könnyűzenébe való emeléséért kitüntetést is kapott, a kiábránduláshoz végső soron az ezért folytatott harc is hozzájárult. "Ezt az ökológiai dolgot nagyon letüdőztem, és az őrület határáig kergetett. Nem hittem el, hogy az emberek nem akarják megérteni: minden egyes perc, amit ebben az életminőségben élnek, az a jövőtől vesz el időt, energiát, és élhető teret."

Aztán jött a végső stádium, amikor már a zenélés sem úgy érdekelte, és önmagát is hiteltelennek tartotta: "nem tudtam a helyén kezelni bizonyos dolgokat, kerültem a konfliktusokat, közben emésztettem magam, és mindenért másokat hibáztattam. Ettől aztán ugyanolyanok voltak a fesztiválok, és ugyanolyan volt a közönség is. Nem kaptam semmit a dologtól, csak felzabált a szerepem. Nem tudtam már olyan dalokat írni, ami megütötte volna a magamtól elvárt szintet, de a többiekben sem volt már meg a tűz. Meguntuk, kirohadt, óver."

A normális búcsút végül az énekes magánélete sodorta el. "Nem is igen köszöntünk el egymástól. Én éppen veszekedtem a feleségemmel a búcsúkoncerten, mert egy nő átölelt, és ez neki nagyon rosszul esett. A zenekar meg közben pakolt – hülyén jött ki az egész."

A gyerekek úgy figyelnek, hogy nem részegek

A csapat szétszakadása után mindenki maradt a pályán, de Kardos-Horváth arra jutott, hogy egyedül csinálni dolgokat sokkal érdekesebb, mert az ember újra fel tudja magának fedezni a világot.

Ezután jöttek Kafkaz néven az egyszálgitáros dalok, amit a legjobban szeret csinálni, majd a Földlakó című gyereklemez, aminek köszönhetően Halász Judittal került egy ringbe a Fonogram-díjak átadásán, de alul maradt.

• Halász Judit interjúnk: "Nagyon sok mindenben és mindenkiben csalódtam"

"Ez a dal egy teljesen más közönség fülében landolt, nagyon sokaknak jót tett, és egy kicsit engem is lenyugtatott. Sokat segítettek a saját gyerekeim, és az is, hogy sokat járok óvodákba zenélni. Bizonyos értelemben önbizalmat ad, hogy a gyerekek úgy figyelnek rám, hogy közben nem részegek, és nem is lesznek belém szerelmesek. Az én gyerekeim most 4-4 és 6 évesek. Viccesen nagy a fejük, olyanok mint az ufók."

Amikor a színpad taszít

Most 31 éves, felnőtt, megkérgesedett, lejátszotta magában az eddig le nem játszott meccseket, és kész a visszatérésre a régi csapattal – természetesen csak a pénz miatt.

"A zenekar minden tagjának szüksége van a pénzre. Ha jól sáfárkodik az ember és nyitott, akkor a zene környékéről egy vidéki létminimumot össze lehet hozni, de nagy pénz ebben sincs."

Amikor azt kérdezzük, mi vonzza a színpadban, ironikusan azt mondja, hogy a belépőjegyek ára, meg a jogdíjszázalékok, de aztán valamivel mélyebbre ás: "minden egyes koncerten meg kell haladnod önmagad. Ez egy olyan felfokozott állapot, ami konzervál. Bizonyítani kell, hogy az ember alkalmas arra, hogy mások nézzék."

"Nagy példaképem Paul McCartney és Sting. Jólesik rájuk nézni. Jól énekelnek, jó basszusgitárosok, kiváló előadók, és ez a közönségük összetételén is látszik. Amikor én a nehezebb korszakomat éltem, és szét voltam kapva, az egy idő után meglátszott a közönségemen is, mert olyan emberek jártak a koncertjeimre, akik csak ezzel tudtak azonosulni. Ez 2012-ben megváltozott. Nekem a világvége új dolgok indulását jelentette."

Drónok, halál, szerelem

Nehéz kiszedni belőle bármit arról, mit várhatunk az őszre tervezett új lemezről, de annyit megtudunk, hogy átértékelte a támadó hangnemet. "Nem vagyok benne biztos, hogy még szükség van erre a kicsit naiv, vátesz, hősi, rendszerkritikus csávóra, ami nekem régen a karakterem volt."

Ehelyett lesznek számok drónokról, halálról, és a hosszú párkapcsolat titkáról is, ami nem más, mint hogy sokat kell külön lenni: "Ha egymás szájában élnek az emberek, akkor egy idő után óhatatlanul megutálják egymást."

A zenészt az is foglalkoztatja, hogy miért van a nyugati kultúrában eldugva a halál. "Alig látunk beteg embereket az utcán. Aki nyomorék, azt beteszik a kórházba, az unokák, gyerekek pedig nem tudják, hogy néz ki egy halott. Az emberek nálunk nem fogadják el, hogy ennek a sztorinak egyszer vége."

Fülöp Máté

Arról is lehet szó a lemezen, miért van az, hogy Magyarországon – legyen szó a hétköznapokról, vagy történelmi fordulatokról – mindig elmaradnak a nagy katarzisok, és hogy a magyarok nem tanulnak a hibáikból. "Nagyon komoly kollektív önkritikát kéne végre gyakorolnunk és szembenézni azzal, hogy a sorsunkért kizárólag mi vagyunk a felelősek. A magyar lakosság nagy többsége szellemi és információs vákuumban él, ráadásul egyre magabiztosabban zárja ki a változás esélyét. Maximum 400 ezren lehetünk, akik látjuk, értjük és formáljuk."

Magyarnak lenni életérzés

Ennek ellenére azt mondja, nagyon hiányozna, ha el kéne innen mennie, és hisz abban, hogy Magyarország nem egy véletlen hely, magyarnak lenni pedig egy életérzés.

Ha mégis elköltözne, Európából is kilépne, és az Amerikai Egyesült Államokat vagy Kanadát választaná, mert ott lát számára szimpatikus hozzáállást, és még magas hegyek is vannak. "Európa egy elég zárt, múzeumszerű rendszer: egyre öregebb, egyre büszkébb, egyre drágább, egyre lustább, és a németeket kivéve ’nem csinálunk semmit’ hangulat van."

A fiatalok újrahódításának mégis itt vágnak neki, és azt mondják, nem csak nosztalgiázni akarnak, új korszakot is nyitnának. Újrahangolódással, intenzív fesztiválidőszakkal, és egy ingyenesen hozzáférhető lemezzel.

A Kaukázus április 27-én, a Budapest Park színpadán ad először koncertet. Az aktuális felállású csapatot Kardos-Horváth János gitáros-énekes-szövegíró, Fodor Máriusz billentyűs, Fűrész Gábor basszusgitáros és Toldi Miklós dobos alkotják.