szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Széchenyi Ferenc gróf születési évfordulóján nemzeti emlékhellyé avatták a Magyar Nemzeti Múzeumot. Az események tarlós István főpolgármester mondott beszédet.

Nemzeti emlékhellyé avatták a Magyar Nemzeti Múzeumot és kertjét hétfőn Széchényi Ferenc gróf születésének évfordulója alkalmából. A nemzeti emlékhelyet a múzeum kertjében felavatott sztélé szimbolizálja, az alkotás Zsigmond Attila tervei alapján készült. 

Tarlós István főpolgármester beszédében elmondta: fontos, hogy legyenek emlékhelyei nemzeti múltunknak, amelyek egy pillanatra megállítanak és felidézik történelmünk fontos eseményeit. Kiemelte, hogy a sztélék az emberiség legősibb fogalomkörébe tartoznak, a görögöknél ez jelekkel ellátott köveket jelentett. Magyarországon az évszázadok során Ópusztaszer, Mohács, vagy éppen a budapesti Hősök tere lett olyan emléket őrző helyszín, amely elevenen él bennünk. Ide illik a Magyar Nemzeti Múzeum is - hangsúlyozta a főpolgármester. A Széchényiek mindig Magyarország mellett álltak, tetteik kitörölhetetlenek a nemzet emlékezetéből, hatalmas, erős karként nyúlnak felénk a múltból is - tette hozzá. 

Az emlékhely felavatását a Magyar Nemzet Múzeum alapítójának, Széchényi Ferencnek a születési évfordulójához kötötték - mondta el a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökhelyettese. Gedai István rámutatott, hogy a múzeum alapításával Széchényi a magyar nemzettudat szempontjából a mai napig meghatározó alkotást hozott létre.  

A sztélé, ez a többezer éves ősi forma jelöli azokat a helyeket, amelyek a magyar nemzet élete, múltja és jelene szempontjából fontosak - hangsúlyozta Csorba László, a múzeum főigazgatója. Mint mondta, amikor a múltról beszélünk, a jelen fontos elemére, a jövő valamely céljára hívjuk fel a figyelmet.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Vizsgálja a kormány, hogy a lefoglalt alkoholból hogyan lehetne kézfertőtlenítőt csinálni

Vizsgálja a kormány, hogy a lefoglalt alkoholból hogyan lehetne kézfertőtlenítőt csinálni

Uniós szolidaritási alapot hoznának létre az előadóművészeknek

Uniós szolidaritási alapot hoznának létre az előadóművészeknek

Magyarországon 500, világszerte 850 ezer fölött a fertőzések száma – a koronavírus-járványról percről percre

Magyarországon 500, világszerte 850 ezer fölött a fertőzések száma – a koronavírus-járványról percről percre