Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Terry Gilliam brit filmrendező a következő évadban visszatér az Angol Nemzeti Operába (ENO), ezúttal Berlioz Benvenuto Cellini című művét rendezi meg.
A Brian élete, a Brazil és 12 majom rendezője két éve a francia romantikus zeneszerző, Hector Berlioz Faust elkárhozása című operáját vitte színpadra a Nemzeti Operában - emlékeztetett a BBC online kiadása.
A 72 esztendős rendező szerint Berlioz "csodálatosan megelőzte korát". Gilliam úgy fogalmazott, hogy a zeneszerzőnek túl sok ötlete volt, látványos volt és arcátlan, a zenéje pedig rendkívüli "és annyira jellemző rá".
A technikailag elég nehéz, és ritkán bemutatott Benvenuto Cellini című operát, amely a firenzei szobrász életét dolgozza fel, Edward Gardner vezényli az operaház előadásain.
Terry Gilliam annak a programnak a keretében vállalkozott az újabb operarendezésre, amely tíz brit premiert és a közelmúlt négy sikeres előadásának felújítását kínálja a közönségnek. Az ENO művészeti igazgatója, John Berry elismerően szólt a programban résztvevő kiváló rendezők soráról. "Olyan, mintha az elmúlt négy-öt év tehetségeinek olvasztótégelyét látnánk" - jegyezte meg.
A 2013-14-es évad szeptemberben kezdődik Beethoven Fidelio című művével, amit a spanyol Calixto Bieito rendezésében tekinthet meg a közönség az ENO-ban.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.