szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Májelégtelenség következtében elhunyt az amerikai Slayer zenekar gitárosa, Jeff Hanneman.

Meghalt Jeff Hanneman, a Slayer amerikai thrash metal zenekar egyik alapítója. A gitáros 49 éves volt. Hanemann májelégtelenségben hunyt el egy dél-kaliforniai kórházban csütörtökön – tudatta honlapján az együttes.

Jeff Hanneman a Slayert még a nyolcvanas évek elején alapította egy másik gitárossal, Kerry Kinggel együtt Los Angelesben. A zenekar egyike volt a nyolcvanas évek négy nagy thrash metál együttesének az Anthrax, a Megadeth és a Metallica mellett.

Hanneman nevéhez olyan számok fűződnek, mint a Raining Blood vagy az Angel of Death, amelyek a műfaj kiemelkedő albumának számító Reign of Bloodon hallhatók.

A gitáros két éve visszavonult a turnézástól, miután szervezetét "húsevő" baktérium támadta meg. Így a Slayer két 2011-es magyarországi koncertjén is "beugró" gitárosokkal lépett fel.

Bár 2012-ben zenésztársa, Tom Araya, a Slayer énekes-basszusgitárosa felépüléséről számolt be, idén februárban Kerry King felfedte, hogy egészségi problémái miatt Hanneman továbbra sem tud együtt dolgozni velük.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Mérő László fogadott Bogdán Lászlóval – elvesztette

Mérő László fogadott Bogdán Lászlóval – elvesztette

Két napja lángol egy amerikai hadihajó San Diegóban

Két napja lángol egy amerikai hadihajó San Diegóban

Évtizedek óta nem volt ilyen brutális emberrablás Budapesten

Évtizedek óta nem volt ilyen brutális emberrablás Budapesten