szerző:
Tossenberger Adél
Tetszett a cikk?

Egy ember biztosan van Budapesten, aki szereti a munkáját. Fazekas János, a Lánchíd hídmestere kilenc éve vigyáz a főváros legidősebb hídjára, és nem ő az első a családban. A váralagútba született, és szinte mindent tud a környékről. Még azt is, mi van a Clark Ádám tér alatt. Mi is megnéztük.

"Nekem a Lánchíd az otthon, a Lánchíd a nulla kilométer. Innen indul ki minden" – Fazekas János, a Lánchíd hídmestere beleül a nagyapja által készített masszív hídmesteri székbe a Budai Váralagútban megbújó irodájában, és elkezd mesélni.

Ötven évvel ezelőtt gyakorlatilag ide született az alagútba: mivel előtte 41 éven keresztül az édesapja felügyelte a Lánchidat, itt is éltek a Várhegy tövében egy szolgálati lakásban. Akkoriban még szempont volt, hogy a hídmester a híd közelében lakjon, mert nem lehetett olyan gyorsan mozdulni vagy kommunikálni, mint most. "Amikor járni kezdtem és kinéztem a lakásunk ablakán, a Lánchidat láttam, ezért már az óvodában is nagyon sok Lánchidat rajzoltam."

Hídmester volt már Fazekas nagyapja is, aki a Margit híd újjáépítésénél is segédkezett. Az ő történetének külön szépsége, hogy a Dunán született, ezért az anyakönyvi kivonatában nem egy város, vagy egy kerület neve szerepel, hanem az adott folyamkilométer van megadva. Az ő feladata is családon belül maradt, a Margit hídnak és az Árpád hídnak most Fazekas nagybátyja a "gazdája".

Kettesben a legjobb
Stiller Ákos

Budapest szíve

Amikor Fazekas János édesapja 2004-ben meghalt, az volt a kérése, hogy a fia vigye tovább a mesterséget, ő pedig nem csak kötelességből vette át tőle a munkát. "Imádom ezt a hidat, a világ legszebbjének tartom, minden kis szegecse édesapámra emlékeztet. A híd tetején úgy érzem, mintha Budapest szívében lennék. Alattam zajlik az élet, és történnek a sorsok."

Kellett azért idő, hogy értékelni tudja annak a szépségét, hogy hídmester lehet, és – ahogy ő mondja – egy ilyen "költeményre" vigyázhat, mint a Lánchíd. A mai napig nem tud betelni a méreteivel és az arányaival. Ha összefestik, vagy bántják, az neki fáj, a folyó egyedülálló illata nélkül pedig két hét után honvágya támad. Úgy beszél a hídról, mint egy nőről, akivel kettesben lenni a legjobb, ha lehet, napfelkeltekor.

Leereszkedünk

Mielőtt részletesebben belemélyedünk, mit is jelent a 21. században hídmesternek lenni, és milyen út vezetett idáig, leereszkedünk a Clark Ádám tér alá, Budapest legrégebbi hídjának lánckamrájába, ahol lehorgonyozták az oroszlános híd láncait.

Húsz méter hosszú, síkos, keskeny létra vezet le a mélybe. Némi tériszonyt le kell küzdenünk ahhoz, hogy meglássuk a Bécsből beszerzett robosztus acéltömböket, és a lánccsatornákat. Kozma Károly hídmérnök még 92 éves korában is lemászott Fazekassal a kicsit sem csalogató lépcsőn.

20 méteres létrán kell lemászni
Stiller Ákos

Beleborzongunk, amikor megtudjuk, hogy a II. világháború alatt innen robbantották fel a hidat. Mindkét lánckamrában elhelyezték a robbanóanyagot, de csak a pesti oldalon lévők robbantak fel. A horgonyzásukat elvesztett láncok a kamrából kiszakadtak és áttörték át a főpárkányt tartó falazatot, ami így labilis helyzetbe került. A pesti horgonykamra teljesen elpusztult, a budai csodával határos módon ép maradt. A felszerelt robbanószerkezet 1948-ban, a vízzel elárasztott kamra víztelenítésekor került elő, teljesen szétázva.

Underground a vörös csillag alatt

A felső szinthez kötődő történetek már jóval kedélyesebbek. Fazekas édesapja itt pingpongozott a lányaival, akikből később Európa-bajnok asztaliteniszezők lettek, de egy időre ide ette be magát a budapesti underground magja is.

Fazekas ugyanis eleinte nem ilyen nyugalmas pályára készült. Olyan zenekarokban gitározott, mint a Sikátor (ők a méltán híres Peronoszpóra című számmal robbantak be a köztudatba), a Sexepil, vagy a 2. Műsor.

Hála az édesapjának, a lánckamra felső termében próbálhattak, aminek mély, földalatti üzenetéhez hozzátett, hogy a mostani körforgalom közepén díszelgő virágok akkoriban még egy vörös csillagot formáztak.

Ide járt próbálni az Európa Kiadó és az A. E. Bizottság is, egészen addig, amíg a rendőrségnek fel nem tűnt, hogy túl sok arrafelé a mozgás, és be nem tiltotta a zenélést a helyszínen. Akkor még úgy tűnt, hogy Fazekas ebből fog megélni. Külföldön turnéztak, azon a színpadon is megfordultak, amin az akkor még szárnyait bontogató U2, de mint minden zenészt, végül őt is utolérte a nősülés, amibe már nem fértek bele a fellépések. Ekkor váltott az animációs iparra.

Ide futnak be a Lánchíd láncai
Stiller Ákos

A tablet is jó dolog, de…

A hídmester tizenegy évet húzott le a Pannónia Filmstúdióban animátorként, dolgozott a többek között Kajla kutyáról, Vukról és a Nagy ho-ho-horgászról híres Dargay Attila stábjában, és részt vett a Macskafogó II. megrajzolásában is.

Aztán a kézzel rajzolt animáció felett elszállt az idő. "Nagyon-nagyon bántam, amikor véget ért. Lehet, a tablet is jó dolog, de én a papírt szeretem, meg a ceruzát."

Azóta két év kitérő után szinte csak a Lánchídnak és az alagútnak él, amit szintén ő ellenőriz mindennap. Munkakezdéskor és munkavégzéskor is végigsétál az 5000 tonnás, 365 méter hosszú híd gyalogjárdáin, jelentést ír, figyeli, hogy nincs-e a területen semmi, ami esetleg balesetveszélyes.

Átnézi a fedőlapokat, a kábeleket, a világítást, a lejárókat, az aluljárókat, a rakpartot, vagy hogy nem szivárog-e a híd alatt futó vízvezeték. A híd nem egy álló, stabil szerkezet, hanem egy élő egyéniség – magyarázza a hídmester. Minden kis tagja mozog. Mozgatja a szél, a forgalom, a hőtől tágul, rövidül. Az alagútban a szellőzőrendszer ellenőrzése a legfontosabb, mert amikor bedugul a környék, ennek segítségével cserélődik a levegő.

Bár az autópályahidaknál szigorúbbak a szabályok, Budapest hídjainál nem kell felsőfokú végzettség a hídmesterséghez, az viszont előny, ha valakinek van műszaki érzéke, a hídmesterek munkáját pedig mérnöki végzettségű műszaki ellenőrök is segítik. A Szabadság híd mestere például korábbi munkájának köszönhetően rutinból el tudja távolítani az odacsempészett szerelemlakatokat.

Vezérlőpult
Stiller Ákos

Amikor azt kérdezzük, miért nem hagyják kibontakozni a romantikus tradíciót, Fazekas elmagyarázza, hogy mivel a Szabadság hídnál új a festés, ahogy a lakatokat fújja a szél, lekoptatják az új zománcot, a lakatok elszaporodásával pedig a tömegük is megterhelő lehet. Egy német hídon például több ezer gyűlt belőlük össze, ami már okozott problémákat.

Titkos ajtók

A hídnak és az alagútnak is vannak titkai – Fazekas kapásból nyolc rejtett ajtóról tud a hídon, amelyek olyan helyekre visznek, amit az avatatlan szemek egyébként nem is vesznek észre. Ezeken keresztül kezelőjárdákra, lánckamrákba, vagy éppen a hídpillér tetejére lehet bejutni. Az egyik alagútból nyíló ajtón túl pedig végig lehet menni a hegyen az alagút mellett egy "kis alagúton".

A híd tetejére nem egyszerű feljutni – engedélyt kell hozzá kérni a fővárostól, jelezni kell a tűzoltóknak, a rendőrségnek és a vízi rendőrségnek. Ennek ellenére sok extrém dolog történt már a nyolcemeletnyi magasságban.

Volt már a híd tetején zongorakoncert, Oláh Ibolya ott énekelte el a Magyarország című dalt, pózolt már a hídon tangás nő, de az Én, a kém című filmből is forgattak rajta jeleneteket Eddie Murphy főszereplésével. Erre Fazekas nem emlékszik vissza kellemes élményként. "Este próbáltunk elaludni, amikor hirtelen nappali fény lett, és ott lógott Eddie Murphy az ablakunkban."

A híd már sok mindent látott
Stiller Ákos

A hídmester négy-öt éve költözött ki a szolgálati lakásból, mert az felújításra vár, de amint lehet, vissza akar térni. Emellett az is a tervei között szerepel, hogy könyvben számol be arról, mit adott neki a hídmesterség. A 80-as években a Szabadság híd hídmestere is volt éveken keresztül, ezért a cím adja magát: A szabadságtól a láncokig.

A Lánchíd a következő a sorban

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) már kiírta a nyílt közbeszerzési eljárást a Lánchíd és a várhegyi alagút felújításának megtervezésére. A budapesti Duna-hidak felújításának sora így a Szabadság híd, az Északi vasúti híd, illetve a Margit híd után most a Lánchíddal folytatódik.

Az eredményhirdetés június 3-án lesz, a nyertesnek a felújítási terveket 2014-ben kell elkészítenie, és a forrás biztosításáról szóló döntést követően ezután kezdődhetnek el a 2-3 éven át tartó kivitelezési munkák.

A híd városközponti elhelyezkedése, egyedülálló környezete indokolja a gyalogos- és közösségi közlekedés előnyben részesítését, jobb kiszolgálását, ezért a felújítás tervezésekor e szempontok kerülnek előtérbe a híd adottságaihoz igazított járműforgalom biztonságos fenntartása mellett – közölte korábban a BKK.

A mai igényeknek megfelelő teherbírás kialakítása érdekében le kell cserélni a Lánchíd pályalemezét, el kell végezni a korrodált acélszerkezetek javítását és korrózióvédelmét, a nem megfelelően működő hídsarukat ki kell javítani, illetve a láncszerkezet szorulásait meg kell szüntetni – állapította meg a BKK szerint az a vizsgálat, amely 2011 szeptemberében a híd állapotának és teherbírásának felmérésére készült.

A Lánchíd felújításához kapcsolódva újítják fel a várhegyi alagutat is, amely során a teljes gépészeti rendszert, az alagút szigetelését és útburkolatát is kijavítják. A felújítások tervezése során a Clark Ádám tér forgalomtechnikai kialakítását is felülvizsgálják.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!