szerző:
MTI

ByeAlexet és a Kedvesem című dalt a megkérdezettek 54 százaléka a legjobb húsz közé várja a malmői Eurovíziós Dalfesztiválon, 46 százalék ennél rosszabb helyezésre számít – áll a GfK Hungária márciusban elvégzett közvélemény-kutatásában.

A dalt ismerők mintegy tizede gondolja úgy, hogy ByeAlex dobogós helyen végezhet, és 28 százalék reménykedik a legjobb tízbe kerülésében. Nagyjából ugyanannyian gondolják, hogy a dal ott lesz az első húszban (54 százalék), mint ahányan ennél rosszabb helyezésre számítanak (46 százalék). Akiknek nagyon tetszik a Kedvesem, azoknak a 21 százaléka azt gondolja, hogy ByeAlex dobogós helyen végezhet – szerepel az MTI-hez hétfőn eljuttatott anyagban.

A GfK Hungária 2013 márciusában az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi döntője után ezer – 15-69 éves – ember megkérdezésével végzett reprezentatív kutatást kor, nem és lakóhely szerint a fesztivál lehetséges kimeneteléről. A dalt ismerők 89 százaléka vállalkozott jóslásra ByeAlex malmői szereplését illetően.

Mint a dokumentumban a GfK Hungária fogalmazott, nehéz megjósolni, hogy a produkció hogyan fog szerepelni a nemzetközi versenyen. "A helyezés a nézők szavazatán dől el, és a produkciók megítélése mellett sokat nyom a latba az egyes nemzetek közötti rokonszenv, valamint a külföldön élő hazaszavazók száma." 

A felmérés a hazai válogatóversenyről, a február-márciusi A Dalról is tájékozódott. A megkérdezettek 38 százaléka is ByeAlex dalát juttatta volna tovább a nemzetközi versenyre, a második legnagyobb rajongótábora Radics Gigi Úgy fáj című számának volt, a harmadik helyen pedig Kállay-Saunders András My Baby című produkciója szerepelt.

"Még azok, akik ByeAlexet szerették volna döntőbe juttatni, sem rajongói egyöntetűen a dalnak, 28 százalékuknak nem igazán tetszik a szám. Arra a kérdésre, hogy vajon miért szavaznának rá mégis, az egyik magyarázat az lehet, hogy a többi produkció még ennyire sem nyerte el tetszésüket. Az is lehetséges magyarázatul szolgálhat, hogy a választás nem a tetszésen, hanem más motiváción, például a produkció egyediségén, formabontó jellegén alapul" – összegzett a GfK Hungária.

Az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőit kedden és csütörtökön rendezik Malmőben, a Magyarországot képviselő ByeAlex és a Kedvesem című dal a második elődöntőben hangzik el.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Rájöttek a tudósok, hogy a határidő nem csak szorít, de még hízlal is

Rájöttek a tudósok, hogy a határidő nem csak szorít, de még hízlal is

Minden második magyarnak rossz a szeme

Minden második magyarnak rossz a szeme

Visszatartott segélyszállítmányokra bukkantak a helyiek egy Puerto Rico-i raktárban

Visszatartott segélyszállítmányokra bukkantak a helyiek egy Puerto Rico-i raktárban

Bereményi Géza író kapta a Kölcsey-emlékplakettet

Bereményi Géza író kapta a Kölcsey-emlékplakettet

Az orvosigazgató szerint hazugság, hogy kényszersterilizáltak volna betegeket

Az orvosigazgató szerint hazugság, hogy kényszersterilizáltak volna betegeket

Százmilliárdok hiányoznak az államháztartásból, pedig nem kellene így lennie

Százmilliárdok hiányoznak az államháztartásból, pedig nem kellene így lennie