Kiszámolták, ki nyeri az Eurovíziós Dalversenyt

Grafikonokkal és statisztikai számításokkal demonstrálta egy BBC által idézett szakértő azt, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján mely országok szavaznak leginkább a másikra az Eurovíziós Dalfesztiválon. A szakember, aki egy évtizede tanulmányozza a voksolást, még azt is meg tudta jósolni, ennek alapján melyik állam nyeri az idei, malmői versenyt.

  • hvg.hu hvg.hu
Kiszámolták, ki nyeri az Eurovíziós Dalversenyt

Komoly kutatási területté vált az Eurovíziós Dalversenyek szavazásainak tanulmányozása, az idei malmői verseny döntője előtt most például a BBC idézett erről egy szakembert, Derek Gatherert, aki már tíz éve figyeli, hogyan szavaznak egymásra az államok.

Bár a seregszemlét azért hívták életre az 1950-es években, hogy közelebb hozza egymáshoz az európai országokat a II. világháború után, ma már a tévénézőkben is felmerül a sanda gyanú, hogy nem kiegyensúlyozottak a szavazási minták.

A szavazást ugyan a közelmúltban átalakították, már a zsűri és a nézők voksai együttesen számítanak, de a szakértő szerint ez sem vetett véget annak a gyakorlatnak, hogy a különféle földrajzi régiókban – vagy akár nagy távolságokat áthidalva – gyakran egymásra szavazzanak bizonyos országok.

Eurovision / Thomas Hanses

Az eurovíziós szavazásokon a 18. századi francia tudósról elnevezett, 1-12 pontos skálával operáló Borda-rendszert alkalmazzák. Gatherer egy számítógépes szimulációs rendszerben dolgozta fel az elmúlt évek voksolási trendjeit, a BBC videójában pedig egy grafikonon mutatta be, hogy mely országok között létezhet statisztikailag jelentős szavazási minta.

Ezek szerint néhány országnak sok összeköttetése van más országokkal. Ez a kapcsolat lehet egyirányú, például Németország esetében, ahol gyakran szavaznak Törökországra és Görögországra, de fordítva ez már nem igaz, azaz e két államból nem mindig jut szavazat a német előadónak.

A kétirányú kapcsolat – azaz a szavazatcsere – többek között a skandináv országok blokkjában jellemző, de jelen van az egykori Szovjetunió korábbi államainak csoportjában is. Azt a szakértő sem tudta megfejteni, hogy eredetileg hogyan és miért alakultak ki e kapcsolatok.

Arra viszont saját számításai alapján választ talált, hogy melyik ország nyerheti a 2013-as dalversenyt. A malmői nyertes Gatherer szerint Oroszország lesz. Az oroszok – akik az elmúlt években több dobogós helyet is begyűjtöttek, 2008-ban pedig nyerni tudtak – idén egy fiatal tehetséget, Dina Garipovát küldték Malmőbe. Garipova tavaly megnyerte a Voice orosz verzióját.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.