És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Kölcsönhangszerekkel és frissen vásárolt fellépőruhákban játszik szombat este Debrecenben a dán Nabiha Bensouda és zenekara, mert a csomagjaik nem érkeztek meg Budapestre, valószínűleg a berlini átszállásnál keveredtek el.
Szombat délelőtt érkezett meg a Liszt Ferenc repülőtérre az elmúlt évek legnépszerűbb rádiós slágereit jegyző afrikai-dán énekesnő, Nabiha Bensouda és zenekara. A stábon kívül azonban más már nem volt a repülőgépen: sem a hangszereket, sem pedig a poggyászokat a fellépő ruhákkal nem tudták átvenni az érkezés után.
Bakó Csaba, a debreceni Campus fesztivál sajtófőnöke szerint a repülőtéren jelenleg is lázasan dolgoznak annak érdekében, hogy kiderüljön, hol akadhatott el a csomagszállítás. Előzetes információk szerint a Koppenhágából érkező csapat berlini átszállással érkezett meg Budapestre, így vélhetően itt történhetett a hiba.
A dán énekesnő és zenekara szombat este fél nyolctól lép fel a debreceni Campus fesztiválon, a szervezők gyors segítségének köszönhetően kölcsönhangszerekkel és Magyarországon vásárolt fellépő ruhákban. Nabiha azt mondta: ez csöppet sem fogja befolyásolni a jó hangulatot, a koncert szerinte ettől csak még izgalmasabb lesz.
Nabiha Bensouda Dánia fiatal popcsillaga három év alatt érte el az európai slágerlisták csúcsát, ha nevét nem is sikerül elsőre megjegyezni dalait annál inkább, a Mind the Gap vagy a Never Played the Bass megdönthetetlen rádiós sláger.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.