Meghalt Nagy Ferenc karmester

Július 31-én vesznek végső búcsút Nagy Ferenctől, a Magyar Állami Operaház pénteken elhunyt Liszt-díjas nyugalmazott karmesterétől.

  • MTI MTI
Meghalt Nagy Ferenc karmester

A 2001-ben nyugdíjba vonult zeneművészt egy nappal 78. születésnapja után érte a halál - tudatta a dalszínház szerdán. A közlemény szerint aktív pályafutásának lezártáig Nagy Ferenc az Operaház legmegbízhatóbb repertoárkarmestere volt. 

Nagy Ferenc 1935. július 18-án született Budapesten. Tanulmányokat folytatott a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd Sándor Renée (zongora), valamint Sugár Rezső (zeneszerzés) tanította. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karvezető szakán Vásárhelyi Zoltán növendéke volt. 

1959-től egy éven át a Honvéd Művészegyüttes korrepetitora, karmestere volt. Ezt követően négy esztendeig a fővárosi Petőfi Színházban tevékenykedett, majd a Pécsi Nemzeti Színház és Filharmonikus Zenekar zeneigazgató-karmesteri tisztét töltötte be. 

1970-ben lett a Magyar Állami Operaház együttesének tagja: Verdi A végzet hatalma című operájának dirigálásával debütált a dalszínházban. Repertoárján Puccini, Mozart, Donizetti, Csajkovszkij, Gounod, Erkel, Beethoven legnépszerűbb művei szerepeltek. Dalszínházi munkássága mellett irányította a Színház- és Filmművészeti Főiskola, valamint a Táncművészeti Főiskola zenei tanszékét is. 

Több hanglemez-, valamint rádiós, illetve televíziós zenei felvétel is készült közreműködésével. Nagy Ferenc több alkalommal vezetett mesterkurzust Assisiben és Rómában is. Liszt-díja mellett az Oláh Gusztáv-emlékplakettel és a Komor Vilmos-díjjal is elismerték.

Nagy Ferenctől július 31-én, szerdán délután háromkor vesznek végső búcsút a családtagok mellett a kollégák, a növendékek, barátok, tisztelők a Farkasréti temető Makovecz-termében.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.