Tegnap este a Facebookon jelentette be a Margitszigeten működő Chachacha, hogy 11 év után bezárja kapuit, már csak másfél hónapig működnek majd. A közösségi oldalon nem indokolták a döntést, de a szórakozóhely üzemeltetője pénteken a soundhead.hu portálnak azt mondta, a klubnak otthont adó atlétikai centrum igazgatósága új pályázatot ír ki az üzemeltetésre.
"Sajnos a kiírás egyértelművé tette, hogy nem velünk képzelik el a jövőjüket. Olyan komoly követelményeket támasztottak a pályázatban, aminek teljesítése ellehetetlenítette volna a működésünket. Ráadásul a két hetes leadási határidő és a kiírás körüli egyéb körülményeknek köszönhetően végül nem is adtunk be pályázatott a fenntartás elnyerésére" - mondta a beszámoló szerint Csizmadia Balázs, a szórakozóhely üzemeltetője.
Hozzátette, hogy mióta a főváros kezébe került a terület, "érezni lehetett, hogy új irányba terelik a margitszigeti létesítményeket. Mivel a pályázati kiírásba a teniszpálya és a mellette lévő terület is szerepelt, csak gyanítani lehet, hogy a sporthoz közeli tevékenységi körök nyernek majd teret". Csizmadia szerint a mostani pályázatra végül ketten jelentkeztek, eredmény augusztus 15-én lesz.
"A Chachacha brand ebben a formában biztosan elköszön tőletek. Mivel a Margitszigeten más alkalmas és megszerezhető létesítmény nincsen, nem kívánjuk tovább vinni egy idegen helyszínre a márkanevet" - mondta az üzemeltető. Szerinte viszont a következő másfél