Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Joseph Gordon-Levitt modern Don Juan-történetével ma kezdődik meg a 10. Jameson CineFest miskolci nemzetközi filmfesztivál. A tíznapos, ingyenes eseménysorozat vetítéseit számos szakmai program kíséri.
Az európai szerzői film és az amerikai független film élvonalát képviselő alkotásokból összeállított versenyprogram nagyjátékfilmjei mellett dokumentum-, animációs valamint kisjáték- és kísérleti filmek is indulnak az ország legnagyobb filmfesztiváljának díjaiért. Az érdeklődők emellett számos filmtörténeti vetítésen, szakmai fórumon, rendezői mesterkurzuson és kiállításon vehetnek részt.
Pénteken egyebek mellett a finn Timo Vuorensola filmjének, a Holdon élő náci telepesekről szóló Iron Sky rendezői változatának világpremierjét tekintheti meg a közönség az alkotók jelenlétében. Kezdetét veszi a DunaDOCK programsorozat is, amelynek keretében neves dokumentumfilm-rendezők tartanak mesterkurzust filmjük levetítése után.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.