A világ egyik leghíresebb fotósának nyílik kiállítása szerdán a Nemzeti Múzeumban. A Robert Capa/A játékos című tárlat rendezői rövid videóban foglalták össze, hogyan kerültek a képek a helyükre.
hvg.hu
A több mint 160 fotót felvonultató tárlaton az általa és róla készített felvételek segítségével ismerhetjük meg a magyar származású Capát „mint emigránst, fotóriportert és haditudósítót, mint játékost és hőst”.
A fotós születésének 100. évfordulóján a Nemzeti Múzeum-tárlat előtt a budapesti 2-es és 3-as metró utazói is találkozhatnak Capa-képekkel a szerelvényekben. A magyar külképviseletekre egy Capa-tablókiállítás készült, októberben Rómában, majd 2014 februárjában Firenzében nyílik Capa-kiállítás a Nemzeti Múzeummal együttműködésben.
A Nemzeti Múzeum 2014. január 12-ig látogatható tárlatához számos kísérőprogram – drámafoglalkozások, tárlatvezetések, beszélgetések és a Puskin moziban filmklub – is kapcsolódik.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.