szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Különféle elektronikus műfajokat és azok közönségét mutatja be új sorozatának keretein belül a jelenleg a Corvintető szárnyai alatt munkálkodó, formabontó klipjeiről elhíresült Kodály Method filmes csapata.

Magyarországon egyedülálló sorozatot indított a Corvintető segítségével négy alkotó, a Kodály Method közösséget képviselő Szimler Bálint és Kemény Dávid filmesek, az elektronikus zene hazai ideológusa, Kömlődi Ferenc és a producer-zenész-újságíró Prieger Zsolt. Az e műfajokat bemutató és kommentáló Beats Per Minute (BPM) kisfilmek a tervek szerint havi két alkalommal kerülnek a közönség elé. Az első Liquid Science címmel debütált, mely az atmoszférikus drum and bass múltját és jelenét tekinti át, míg a friss, második rész a Noisia és a Foreign Beggars közös I Am Legion projektjéhez kapcsolódva a brit hiphop körüli zenei világot mutatja most be.

Rozgonyi Zoltán, a Corvintető egyik veztője szerint egy bulihelynek nemcsak a szórakoztatás, de az okítás is a feladatai közé tartozik különösen, ha elektronikus zenéről van szó: "Körbe szeretnénk járni ezt a témát alaposan, mégis röviden. Nekem is rá kellett döbbennem, hogy ezek néha igenis nehéz, nem fülbemászó dallamú popslágerek, ezekben reszel a basszus, mégis erős, tiszta zenék." - fogalmazott Rozgonyi a téma kapcsán.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Bodrogi Gyula: Római katolikusan játszani? Én ezt még tréfának is egy kicsit ízléstelennek tartom

Bodrogi Gyula: Római katolikusan játszani? Én ezt még tréfának is egy kicsit ízléstelennek tartom

Rendőröket dobáltak, újságírókra támadtak a járványtagadók Varsóban

Rendőröket dobáltak, újságírókra támadtak a járványtagadók Varsóban

Boltokban árulja fedélzeti menüjét a Finnair

Boltokban árulja fedélzeti menüjét a Finnair