Capa-pályázatot hirdetett a Magnum ügynökség

Fotópályázatot hirdetett Robert Capa, a világhírű magyar származású fotóriporter születésének 100. évfordulóján, kedden a Magnum fotóügynökség.

  • MTI MTI
Capa-pályázatot hirdetett a Magnum ügynökség

Az ügynökség honlapja szerint a pályázat száz napig, egészen január 30-ig tart, ekkor nyílik meg a Capa in Color (Capa színesben) című kiállítás a fotóriporter hagyatékát gondozó New York-i International Center of Photography-ban. A projekt címe - Capa híres mondására utalva, amely szerint "ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel" - Get Closer (Kerülj közelebb). 

A száz nap mindegyikén közzétesznek egy Capa-fotót, vele együtt egy ismert fotóművész hasonló tárgyú alkotását. Arra kérik a fotósokat a világ minden tájáról, hogy a Facebook, az Instagram és a Twitter közösségi oldalakra töltsék fel a Capa-fotóra adott saját képi válaszukat a "GetCloser100" címkével. 

A pályázat célja, hogy száz nap alatt készüljön száz fotófolyam, amelyek mindegyikét egy Capa-kép inspirálta. A rendezők azt remélik, a pályázat idején a világ fotósai közelebb kerülnek Capa művészetéhez. Céljuk az is, hogy rávilágítsanak, a közösségi média alkalmas eszköz arra, hogy megmutassa a fotóművészet megtermékenyítő erejét.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.