szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bocsánatot kért a Blic szerbiai napilap egy tévesen fordított interjú miatt, amelyet Mundruczó Kornél rendezővel készítettek a belgrádi nemzetközi színházi fesztiválon (BITEF).

A Blic napilap a BITEF-nek eljuttatott levele szerint a tévedések a sietség rovására írhatók, a szerkesztőket a "jó szándék" vezérelte, amikor azt szerették volna, hogy minél hamarabb megjelenjen a cikk. A levélben továbbá az áll, hogy a kérdéses interjút az internetről már eltávolították. Kiemelték, hogy Mundruczó Kornélt nagyon tisztelik, Nehéz istennek lenni című előadása pedig értékei kapcsán napokig beszélgetés tárgya volt.

A darabot a PROTON Színház előadásában láthatta a közönség, a színháznak a BITEF továbbította a bocsánatkérő levelet, hozzátéve, hogy a fesztivál szervezői is elnézést kérnek azokért a kellemetlenségekért, amelyeket a nyomtatásban és online megjelent cikk esetleg okozhatott.

A Blic interjúját az MTI is közölte szeptember 30-án. A PROTON Színháznak az MTI-hez eljuttatott állásfoglalása szerint az interjúban Mundruczó Kornél a Blic tolmácsolásával szemben úgy fogalmazott: "Európában, mondhatjuk így, nagyon sokaknak okoz újra gondot a fennmaradás. Remélem azáltal, hogy az én előadásommal zárul a fesztivál, a végkifejlet nem az lesz, hogy nehéz lenni. Épp ellenkezőleg, talán eljuthatunk arra a pontra, ahonnan elindulhat a párbeszéd. […] Az előadás díszlete, a két kamion számomra egy szimbólum, az emberkereskedelem és a migráció emblematikus terei. A darabban megjelenik a társadalom alja, ahol a prostitúció és az emberkereskedelem zajlik és vele szembe állítva a politika. Amit látunk, olyan, mint egy valóságshow, a modern rabszolgaság bemutatása: valami, amit mindenki lát, de senki nem küzd ellene".

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Engedjék be soron kívül a vallási vigasztalást végzőket az egészségügyi intézményekbe – kéri Kásler

Engedjék be soron kívül a vallási vigasztalást végzőket az egészségügyi intézményekbe – kéri Kásler

Szennyezés miatt hív vissza egy sajtot a Lidl

Szennyezés miatt hív vissza egy sajtot a Lidl

Az ország egyik végében 1100, a másikban 1900 forintos az órabér

Az ország egyik végében 1100, a másikban 1900 forintos az órabér