A Fővárosi Közgyűlés honlapja szerint 2015. június végéig neveznék ki a Vígszínház igazgatóját – hívja fel a figyelmet a vs.hu. A jelenlegi igazgató, Eszenyi Enikő mandátuma 2014. január végén jár le. Az előterjesztés azzal is számol, hogy ha nem lesz eredményes az eljárás, akkor a jelenlegi igazgató mandátumát hosszabbítják meg az új vezető megválasztásáig.
A másfél éves időtartam meglepő: az igazgatói megbízatás általában 5 évre szól, a szeptember végén eredménytelennek nyilvánított pályázatot is ennyi időre írták ki.
Tarlós István korábban magánvéleményként azt mondta, meg kellene hosszabbítani Eszenyi Enikő mandátumát egy évvel, és csak a választások után kellene pályázatot kiírni a posztra. Ha ebbe az önkormányzati választásokat is beleérti, ezzel a másfél éves átmeneti állapot tulajdonképpen magyarázható.
A másfél évre szóló időtartam szakmabeliek szerint ugyanakkor azzal is összefügghet, hogy
Eszenyi 2014/15-ös évadra vonatkozó terveiben szerepel egy jelentős nemzetközi projekt is: korunk egyik legnevesebb rendezőjének, színházi szakemberének, Robert Wilsonnak rendezésében a prágai, a pozsonyi nemzeti színház és a Vígszínház közös produkciójaként bemutatnák a - Karl Kraus
Az emberiség végnapjai és Hasek
Svejk című művei alapján összeállított -
1914 című darabot.
E többnyelvű előadás fővédnöke Balog Zoltán. Mivel magyar részről ez Eszenyihez kötődik, s már folynak is az előkészületek, nagy nemzetközi blama lenne, ha egy igazgatóváltás miatt kihagynák a Vígszínházat.