Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Megválik egy Andy Warhol-alkotástól a Daimler: az autókonszern nagyjából kétezer darabos műgyűjteményének értékes darabja a Christie's New York-i árverésén kerül kalapács alá – erősítette meg a Der Spiegel című német magazin értesülését a cég szóvivője.
A Stromlinie, vagyis Áramvonal című alkotás értékét 12-16 millió dollárra tartják. A képen a pop-art művész a konszern egyik 1954-es Ezüst Nyilát örökítette meg 12 különböző színben.
A vállalat szerint megszokott, hogy a gyűjtemény darabjai cserélődnek, az eladásból befolyó összegből újabb műveket tudnak vásárolni.
A Daimler Warhol-képe a művész Cars című sorozatának része. Andy Warhol a nyolcvanas években megrendelésre készítette a széria darabjait. Ez volt az utolsó munkája, amely halála miatt ráadásul befejezetlen maradt: a Daimlernek az eredeti 80 helyett be kellett érnie 36 alkotással.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.