A hegedűs-citerás Lajkó Félix Mező című nagylemeze augusztusban és szeptemberben a havi albumlista első helyét is megszerezte, most viszont 913 lemez közül választották az ötödik legjobbnak – írja a Lángoló Gitárok.
Lajkó egyébként a legjobban szereplő európai, ugyanis minden előtte végző előadó Közép-Amerikában vagy Afrikában született, illetve ő az egyetlen magyar a mezőnyben. Ehhez hasonló sikerre legutoljára 1999-ben volt példa, akkor a Muzsikás együttes Bartók című albuma került a 18. helyre, 1996-ban pedig Sebestyén Márta lemezét választották másodiknak.
Interjúnk Lajkó Félix-szel itt olvasható.
Magyar világsiker a WMCE-n
Lajkó Félix ötödik helyen végzett a World Music Chart Europe (WMCE) 2013-as világzenei toplistáján.
Magyar Péter Brüsszelben: Egyelőre nem elfogadható az uniós költségvetés tervezete
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
Kapitány István bemutatta a Posta új vezérét, és elmondta, mitől lesz sikeres a vállalat
Para-Kovács Imre: Fából öt vaskarika
A kiszáradt Velencei-tóban mehetne a lovaspóló, a Trafóban meg a break. Alcsúton lesz törpedobálás is, ha nem esik.
Várkonyi Andrea elvileg nem tudja, mi áll a házassági szerződésében – ha tényleg így van, az Mészáros Lőrinc vagyonára is hatással lehet
A vagyonadó csökkentését kérik a kormánytól a vállalkozók
Százmilliókat kapott utazó nagykövetként az Orbán svájci bankáraként emlegetett Nagy István
Lévai Anikó szívének kedves helyekre is folyt a pénz a Mészáros-csoport kifizetőhelyéről
Vizsgálatot és új igazgatói pályázatot kérnek a Kolibri Színház dolgozói
Egy másik XV. kerületi iskolában is bombariadó volt csütörtökön
Görbe kifli, egyenes út előre – megnéztük, hogyan gyártják a Lipóti legendás kiflijét
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Összevissza ködösít a végzettségéről a Fehér Ház új szóvivője
Katie Zachariát az elnök úgy mutatta be mint szakvizsgázott ügyvédet.