szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A nézőtéren lett rosszul és halt meg egy idős férfi szerda este a Madách Színházban, az 1x3 néha 4 avagy Egyszerháromnéhanégy előadásán.

Székhelyi József színművész a Blikknek elmondta, a színészek már a tapsrend vége felé észrevették, hogy míg mindenki tapsolt, az első sor közepén mozdulatlanul ült egy idős férfi.

"Amikor leengedték a függönyt, kilestünk, és akkor láttuk, hogy a mellette ülők rázogatják, próbálják felkelteni. Addigra az ügyelő már hívta a mentőket. Ott toporogtunk tehetetlenül, kétségbeesve a függöny mögött, de aztán mindenki visszament az öltözőbe. Nem is tudtunk szólni egymáshoz, annyira megrázott mindenkit a dolog" – mondta Székhelyi.

Kósa Melinda, a színház sajtófőnöke elmondta, a tapsrendet megszakították, a nézőtéren tartózkodó ügyeletes orvos egy perc múlva már a férfi mellett volt, de a kiérkező mentők sem tudtak már rajta segíteni. A Madách Színház őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt néző hozzátartozóinak.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint a férfit megpróbálták újraéleszteni, de a szívműködését nem sikerült újraindítaniuk, a halál okát szakértői vizsgálat állapíthatja meg.

A Blikk felidézi, hogy csaknem negyed évszázaddal ezelőtt egyébként már történt egy ilyen tragédia a Madách Színház nézőterén, akkor a Kean, a színész előadásának második felvonása alatt lett rosszul egy idős néző. Haumann Péter és színésztársai megszakították a játékot, és megvárták, amíg a mentők kivitték az urat és feleségét a nézőtérről. Rövid, együttérző csend után végül folytatták az előadást, a férfi azonban az előcsarnokban az orvosi segítség ellenére elhunyt. A nézők is csak akkor szembesültek a tragédiával, amikor a színházból távozva meglátták a halottaskocsit.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!