Meghalt Yusef Lateef szaxofonos, a dzsessz egyik úttörője

Kilencvenhárom éves korában elhunyt Yusef Lateef amerikai tenorszaxofonos, a dzsessz egyik úttörője.

  • MTI MTI
Meghalt Yusef Lateef szaxofonos, a dzsessz egyik úttörője

Az idős zenészt Massachusetts állambeli otthonában, családja körében érte a halál hétfőn - közölte menedzsmentje helyi idő szerint kedden. Yusef Lateef több fúvós hangszeren is játszott, valamint olyan eszközökön is, amelyeket ő talált fel. Előszeretettel kísérletezett, a dzsesszt sokszor fűszerezte arab zenével.

A szaxofonos eredeti neve William Huddleston volt. Pályafutása elején Bill Evans néven lépett színpadra, a Yusef Lateef nevet azt követően vette fel, hogy 30 éves korában áttért az iszlám hitre. Büszke volt arra, hogy muzulmánként elzarándokolt Mekkába. Közel-keleti útjain szerzett benyomásai zenéjére is hatással voltak, így volt ez a Yusef Lateef's Little Symphony című, 1988-ban Grammy-díjjal jutalmazott lemeze esetében is.

Pályája során az amerikai zenész a dzsessz műfajának olyan képviselőivel dolgozott együtt, mint Cannonball Adderley kitűnő alt- és szopránszaxofonos és George Duke énekes, zongorista.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.