szerző:
MTI

Megkezdődött a milliárdos csalással vádolt filmproducer, P. K. Gábor és társainak pere csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken. A producer minden vádpontban ártatlannak vallotta magát a per első tárgyalásán.

P. K. Gábort és társait azzal vádolják, hogy több mint 2 milliárd forinttal rövidítették meg a központi költségvetést azzal, hogy 2008 és 2010 között egy offshore cégeket is bevonó fiktív gyártási láncolatban adót csaltak.

A vád szerint a csalás eszközei közé tartozott a fiktív számlák kiállítása és a túlszámlázás, az áfafizetési kötelezettség jogtalan csökkentése és az áfa-visszaigényléssel való visszaélés, a társaságiadó-csalás, valamint a köz- és magánokirat-hamisítás.

A vádirat szerint a 3D-s animációs filmekkel foglalkozó gyártási, finanszírozási és forgalmazási láncolat offshore részéhez tartozott többek között egy New York állambeli cég, és a láncolat működtetésébe több Seychelle-szigeteki állampolgárt is bevontak.

P. K. Gábor vallomásában azt mondta, semmilyen bűncselekményt nem követett el, nem érzi magát bűnösnek. Részletesen fejtegette a modern produceri szakma alapfogalmait és jellemzőit, mivel ezekről az ügyészség szerinte hiányos ismeretekkel rendelkezik, ami tükröződik a vádiratban is.

Szerinte a vádpontok áttekinthetetlenek és megalapozatlanok, bizonyításukra az ügyészség semmilyen konkrét bizonyítékot nem tud felvonultatni. Azt mondta, a vádiratból csak a szerződések és számlák ténye derül ki, fiktív voltukat semmilyen módon nem tudják igazolni. Cáfolta, hogy bármilyen tudatos, adócsalásra irányuló együttműködés állt volna fenn a vádlottak között.

P. K. Gábor hosszasan bírálta Böhm András médiaszakértőnek a vádhoz felhasznált jelentését. Elfogadhatatlannak nevezte az animációs filmeknek a jelentésben foglalt értékbecsléseit, mivel szerinte ehhez egyrészt nem állt rendelkezésre magyarországi összehasonlítási alap, másrészt a becslések nem veszik figyelembe, hogy sztereoszkopikus, azaz 3D-s szemüveggel megtekinthető filmeket készítettek, amelyek jelentős többletköltséget jelentenek.

A producer ezek alapján azt kérte, hogy a bíróság hagyja figyelmen kívül a szakvéleményt, és fogadja el a filmszakmában leginkább kompetens egykori Nemzeti Filmiroda tárgyidőszakban született költségigazolásait és más ellenőrzési dokumentumait, melyek semmilyen visszaélést nem találtak az animációs filmek kapcsán. P. K. Gábor benyújtott a bíróságnak egy saját maga által készített alternatív költségbecslést is, mely az imdb.com adatain alapul.

Az igazságügyi könyvszakértői jelentésről úgy vélte, hogy semmilyen konkrétumot nem tartalmaz, mely igazolná a kérdéses számlák fiktív voltát. Jelezte, hogy megbízott egy másik könyvszakértőt, akinek a jelentését csatolni fogja a peranyaghoz. A vádirat önellentmondásának nevezte, hogy miközben fiktív filmgyártásról ír, elismeri, hogy számos film elkészült, illetve magas készültségi fokon áll.

P. K. Gábor megjegyezte, hogy konkrét vádpontok tekintetében később kiegészíti még vallomását. A hét vádlottat felvonultató per tárgyalása jövő csütörtökön folytatódik.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
15 600 forintba kerül ez a miniatűr számítógép, amire két 4K-s monitort is ráköthet

15 600 forintba kerül ez a miniatűr számítógép, amire két 4K-s monitort is ráköthet

Kilőtt a forint, miután az MNB megindokolta, miért nem lépett

Kilőtt a forint, miután az MNB megindokolta, miért nem lépett

Bejött a csodakötvény, 900 milliárd forintnál jár a jegyzés

Bejött a csodakötvény, 900 milliárd forintnál jár a jegyzés

Egyre nagyobbat kaszálnak a NER-közeli cégek az építőiparon

Egyre nagyobbat kaszálnak a NER-közeli cégek az építőiparon

A jegybank elmagyarázta, miért nem léptek

A jegybank elmagyarázta, miért nem léptek

Vigyázzon, népszerű vírusirtónak álcázza magát egy kémprogram

Vigyázzon, népszerű vírusirtónak álcázza magát egy kémprogram