szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ma van a magyar kultúra napja, ebből az alkalomból az ország számos pontján rendeznek ünnepi programokat, koncerteket, irodalmi esteket, kiállításokat, és adnak át elismeréseket.

A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

A budapesti Nemzeti Színházban a nemzeti intézmények együtt ünnepelnek a magyar kultúra napján. A gálán a Csokonai Nemzeti Színház, a Szegedi Nemzeti Színház, a Honvéd Művész Együttes, a Győri Balett, a Magyar Állami Népi Együttes, a Pécsi Balett, a Budapesti Operettszínház, a Magyar Nemzeti Balett, a Magyar Cirkusz és Varieté, a Magyar Állami Operaház, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Cantate vegyes kara és a Nemzeti Színház produkciói láthatók. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ünnepi beszédet mond és elismeréseket ad át. 

A Művészetek Palotájában az országos Weöres Sándor Centenáriumi év zárónapját tartják a költő halálának 25. évfordulóján. A budai Várban nyílik ma meg a Cseh Tamás Archívum, amelyet Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára nyit meg. Este Szevasz Tamás! címmel emlékkoncertet tartanak az énekes, dalszerző pályatársai a Kolibri Színházban. Az Országos Széchényi Könyvtárban öt alkalommal körsétára várják vendégeiket. Délután kiállítások nyílnak és pódiumbeszélgetést tartanak a Jékely centenáriumi kiállítás finisszázsán. A Műcsarnok Kölcsey-esttel, filmvetítéssel és kiállításokkal várja a közönséget. 

A Fővárosi Nagycirkusz ünnepi előadást tart, előtte Halász János mond köszöntőt. Az előadás gerincét A fesztivál csillagai című műsor adja, azonban a különböző produkciók között magyar tánc- és dalbetétek színesítik a programot. A székesfehérvári Vörösmarty Színház idén Nagyváraddal közösen ünnepeli a magyar kultúra napját, Nagyvárad, a kétlelkű város, avagy Ady Endre elveszett illúziói címmel tartanak beszélgetést a színházban.

Kaposváron művészeti gálát rendeznek délután az Együd Árpád Kulturális Központban, ahol a város művészei és zeneiskoláinak növendékei lépnek fel. Debrecenben régészeti és fotókiállítás megnyitójával indulnak a programok, amelyeket másnap megemlékezések és ünnepi műsorok követnek.

A Pécsi Nemzeti Színházban Molnár Ferenc Doktor úr című darabját láthatja, a Kodály Központban pedig magyar remekműveket hallhat a közönség. Este fél tízre a Széchenyi térre várják a lakosságot, hogy gyertyaláng mellett együtt szavalják el a 191 évvel ezelőtt született Himnuszt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!