A tárlaton több mint ötven darabot mutatnak be az aranyérmékből, de a látogatók korabeli újságcikkek, jegyzőkönyvek és egy híradófelvétel segítéségével megismerhetik a kincs megtalálásának történetét is.

Az első "apró, sáros, sárga érmére" Józó Erzsébet bukkant a tanyájuk melletti friss szántásban pulykái legeltetése közben. A nő jó párat összegyűjtött az érmekből, adott belőle szomszédainak, a solidus nagy részét azonban egy befőttes üvegbe tette. Az érmekből néhányat a megtaláló veje vitt el a fővárosba, a Magyar Nemzeti Múzeumba, ahol azonnal felismerték a lelet jelentőségét.

Korek Józsefnek, a közgyűjtemény akkori főigazgató-helyettesének vezetésével indult régészeti feltárás, amelyen az 1960-as években Magyarországon jelentős újításnak számító fémkereső műszert is alkalmaztak. Az elrejtés helyén végzett kutatásokon, valamint hosszas utánajárással a szomszédoktól, ismerősöktől az elajándékozott érméket összegyűjtve 6,5 kilogramm arany került elő.

A kincs zömét II. Theodosius solidusai alkotják, emellett Honorius, valamint III. Valentinianus érméi fordulnak elő benne. Az igen nagy tisztaságú, 23 karátnál is finomabb érméket a 420-440-es évek között verhették. A nagy mennyiségű, azonos verdefényes lelet arra utal, hogy a pénzt nem apránként gyűjtötték össze, valószínűleg a hun fejedelmi udvarba császári adóként küldött pénzt rejtették el annak idején.

A leletegyüttes korabeli értékét jól szemlélteti, hogy akkoriban egy solidus egy mezőgazdasági munkás több mint száz napi bére volt, egy érméért egy hektoliternyi bort vagy 88 kilogramm marhahúst adtak. A hunoknak küldött bizánci adó nagyságát pedig jellemzi, hogy a Kelet-Római Birodalom a 440-es években a szikáncsi aranykincs százszorosát fizette ki egy évben.