szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ismét a világ legdrágább egypéldányos bélyegének címére pályázik egy bíborvörös apróság, amelyet a 19. században nyomtak egy dél-amerikai brit gyarmaton. A bélyegritkaságra már háromszor volt rekorder, és a Sotheby's júniusi árverésén licitálhatnak rá az érdeklődők.

Az aukciósház becslései szerint az 1856-os British Guiana 1 cent Magenta 10-20 millió dollár közötti áron cserél gazdát a június 17-ei New York-i árverésén. "Ez egy olyan bélyeg, amely után már világszerte hosszú ideje ácsingóznak a gyűjtők" – mondta Allen Kane, a Smithsonian Nemzeti Postamúzeum vezetője.

A bíborvörös bélyeg 1986 óta nem került a nyilvánosság elé. Ez az egyetlen jelentős bélyeg, amely még hiányzik a brit királyi család magán-bélyeggyűjteményéből.

A világ jelenlegi, áverésen elkelt legdrágább bélyege egy 1855-ben hibásan nyomott svéd "sárga háromshillinges", amely 2,3 millió dollárért talált gazdára 1996-ban.

WikiPedia

"Ez a bélyegvilág szupersztárja" - mondta a júniusban kalapács alá kerülő British Guianáról David Redden, a Sotheby's könyvekért és kéziratokért felelős vezető munkatársa.

A bélyeget Londonba és Hongkongba is elviszik az árverés előtt. A ritkaság utolsó tulajdonosa a néhai John E. du Pont, egy vegyipari vállalatbirodalom örököse volt, akit annak idején emberölésért zártak börtönbe. A bélyeget a férfi hagyatékának kezelői bocsátják árverésre.

A bíborvörös papírra nyomott feketemintás bélyegen egy háromárbocos hajó képe látható és rajta Brit-Guyana angol gyarmat mottója szerepel latinul. A British Guiana 1 cent Magenta az után került forgalomba, hogy egy londoni bélyegszállítmány késve érkezett a gyarmatra, ezért a postamester azt kérte a Royal Gazette nyomdászaitól Georgetownban, hogy készítsenek neki három bélyeget, amíg a szállítmány befut. Így született egy négycentes magenta, egy négycentes kék és az egycentes magenta. Előbbi kettőből számos, utóbbiból azonban csak a júniusban árverésre kerülő példány maradt fenn.

A hamisítás elkerüléséért a postamester azt kérte, hogy a postahivatal egyik alkalmazottja szignálja a bélyegeket. A British Guiana először 1922-ben, majd 1970-ben és legutóbb 1980-ban - ekkor du Pont 935 ezer dollárt fizetett érte - állított fel aukciós rekordot az egypéldányos bélyegek esetében.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!