Két nappal halála előtt még közönség elé lépett Borbély Szliárd

A minisztérium nevében Halász János államtitkár jegyzi a közleményt. Mint írja, „Borbély Szilárd, miközben korszakos költemények sorát írta, úgy élte meg az élet és a halál viszonylagosságát, hogy közben közéleti kérdésekre is kereste a választ, tanított, szolgálta Debrecen és az ország közösségét”.

Borbély Szilárd súlyos terheket cipelt – jegyzi meg, de egész lényével fordult oda tanítványaihoz, lelkiismeretesen, hatalmas szakmai alázattal készült az óráira, írta a tanulmányait, tárta fel a régi magyar irodalom új dimenzióit. Két művét, a Halotti Pompát és a Nincsteleneket a magyar irodalom kivételesen nagy teljesítményei közé sorolja. De ”hiányozni fog szelíd mosolya, hiányozni fog mindaz, amivel Magyarország demokratikus mentalitását formálta”. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma osztozik a gyászban – zárul a közlemény.

Mestertházy Attila szintén kiadott egy rövid közleményt: "Emberi irodalom volt az övé. Versei után legutóbb megjelent első – és sajnos utolsó – regénye megrázóan fájdalmas, mégis fájóan szép leírása annak, hogy mekkora küzdelmet jelent egy szegény sorba született, de tehetséges, boldogulni vágyó gyermek élete. Az ő élete. A kortárs magyar irodalom egyik nagy hatású alakja volt. Mától pedig klasszikus."

Borbély Szilárd (jobbra) átveszi a Magyarország Babérkoszorúja Díjat Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől 2012-ben

MTI / Illyés Tibor

A literatura.hu oldalon közben megjelent egy beszámoló  „Magamról hallgatva akartam kimondani magamat” címmel Borbély utolsó nyilvános szerepléséről, amikor a Müpa Literárium sorozatának volt a vendége. Mihályi Anikó szerint a költőn látszott, hogy „fáradt, kezével babrál, talán ideges”. Nehezen beszélt, próbálta hárítani a kérdéseket.

Keresztury Tibor szintén az irodalmi honlapon megjelent nekrológjában is felidézi a hétfői utolsó találkozásukat. „Álltunk három napja, hétfőn éjféltájban a Művészetek Palotája folyosóján, a közönség már elment, és azt mondtad alig hallható, sóhajszerű hangon a sokadszori kérdésemre, hogy nem, ne vigyelek el sehová. Akkor már tudnod kellett: oda, ahová Te készülsz, nem vihet el senki kocsival. Tudnod kellett: az utolsó ested ért véget épp. Tudnod kellett, hogy nincs tovább, hogy ebből már nem lehet felállni, tisztán látszott az arcodon – és én ezt nem hittem el Neked. Nem hittem el, drága ember, és most vihetem ennek súlyát örökségként én is. Nem hittem el, holott mindez konzekvensen következett abból, ami Rád méretett, amiről a könyveidben szó van, amit ez a kurva élet kiosztott Rád: vigyed.”

Radnóti Zsuzsa dramaturg azt emelte ki megemlékezésében, hogy "most, amikor legújabb műve, a Nincstelenek kétség nélkül, szinte azonnal elfoglalta helyét a modern magyar irodalom remekművei között, a modernkori  történelmi kataklizmák következményeit feldolgozni képtelen magyar vidéki Magyarország kísérteties rajzával, most amikor írója alkotói pályája csúcsára érkezett, most amikor egyre többen tudták már, micsoda nagyformátumú kortárs klasszikus él közöttünk, olyan egyedi, tiszta szellem, aki minden szavával, jelenlétével még sugározni tudta az egyre fogyatkozó és veszélyeztetett magyar kulturális és szellemi minőség jeladásait, most, amikor a görög tragédiák pokoljárása, szülei rettenetes elvesztése után – úgy tűnt –, az égiek megadták neki az élet kegyelmét, az igaztalan szenvedések utáni jóvátételt két gyönyörű gyermek, a család és az alkotások képében, most mégis feladta, szörnyű áron elhagyva földet és mindnyájunkat".

A József Attila-díjas magyar költő, író, irodalomtörténész szerdán tragikus körülmények között hunyt el. 50 éves volt.