A gyémánt örök, de attól még lehet, hogy egy gép állította elő
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
Isaiah Washington visszatér a Grace klinika című amerikai kórházsorozatba hét évvel az után, hogy kirúgták a műsorból.
Az ötvenesztendős színész Preston Burke szívsebészt alakította az első három évadban, ám egy felvétel alkalmával homofób káromkodásra ragadtatta magát kollégájával, Patrick Dempsey-vel szemben, ami végül a szerepébe került.
Washington abban a részben vendégszerepel majd, amelyben egykori szerelme, Sandra Oh távozik a sorozatból. Az epizódot Amerikában májusban láthatják a nézők. Washingtonnal legutóbb akkor találkozott a közönség a szériában, amikor faképnél hagyta az oltárnál Sandrát, akit Christina Yang játszik.
Shonda Rhimes, a sorozat alkotója szerint Oh történetének lezárásához fontos volt, hogy Washington visszatérjen ebben a részben. Washington egyébként később bocsánatot kért viselkedéséért, és "minden körülmények között megengedhetetlennek" nevezte, amit mondott. Tanácsadáson vett részt, és meleg jogi csoportokkal konzultált a homofóbia leküzdéséről.
A Melegek és Leszbikusok Rágalmazás Elleni Szövetsége (GLAAD) örömét fejezte ki, hogy a színész visszatér a sorozatba. Emlékeztettek arra, hogy Washington az utóbbi években nyilvános megszólalásaiban támogatta a házasság egyenlőségét és határozottan kiállt a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek mellett.
A sorozatból való eltávolítása után Washington nehezen kapott folyamatos munkát, tévésorozatok kisebb szerepeire szerződtették.
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.