A beszélgetés a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége egész napos programjának volt része, ahol a tehetségkutatók résztvevői, szerkesztői, újságírók és egy pszichológus segítségével próbálták jobban megérteni az ilyen típusú műsorok következményeit. Másfélóra alatt sikerült végigzongorázni ötven év magyar tehetségkutatóin, a Ki mit tud?-tól Az ének iskolájáig, de csak a felszínen kapargattuk a jelenséget, hisz a szelekció folyamatáról, a háttérmunkáról és a versenyzők karrierjét megkötő szigorú szerződésekről nem esett szó.

Mit adhat egy tehetségkutató?

Demarcsek György, a Fölszállott a páva műsorban is részt vevő, sokszor elismert Nyírség Táncegyüttes együttes- és művészeti vezetője idézte fel a kezdeteket, mivel az 1988-as, 1993-as és 1996-os Ki mit tud?- on is táncolt. „Akkor a tehetségkutatás még más volt, nagyobb volt a súlya”- mondta. Kiemelte, hogy hosszú ideig nem volt olyan műsor, ahol néptáncosok is megmutatkozhattak volna. „Amikor 1988-ban megnyertük a Ki mit tud?-ot, én akkor éreztem először és utoljára sztárnak magunkat, a néptáncosokra nem jellemző hogy sztárolják őket” – vallotta be.

Tóth Vera úgy vélte a modern tehetségkutatók első szériái még szintén jók voltak. „A Megasztár is annak indult, hogy bájos és természetes műsor legyen. Akkor a közönség is nagyon ki volt élezve a sok fiúzenekar és mesterkélt lány-együttes után egy természetes arcokat nyújtó műsorra” – mondta.

http://www.youtube.com/

„Én elég tapasztalatlan voltam, ami a televíziózást illeti. Habár előtte is rengeteget voltam színpadon, nekem szükségem volt arra, hogy egy ekkora műsorban mérettessem meg magam ahhoz, hogy a tehetségem kibontakozzon” – magyarázta a motivációját. Elmondta, hogy élete legszebb időszakának tekinti a Megasztárban töltött időt minden nehézségével együtt, de úgy vélte, az igazán kemény része utána következett. „Akkora hajtásban vettem akkor részt, hogy utána mindenféle pszichés tünetek jöttek ki rajtam, amik rosszat tettek a hangom és tehetségem fejlődésének”- fejtette ki. Ugyanakkor nem bánja, mivel a mai napig azokból a tapasztalatokból és mondatokból építkezik, amit annak idején a zsűri és az énektanárok tanítottak neki. „Annak ellenére mondom ezt, hogy a mai tehetségkutatókról is megvan a véleményem, és nem feltétlenül jó” – bújt ki a szög a zsákból.

Dávid Imre pszichológus kiemelte, hogy a családnak van leginkább meghatározó szerepe ilyenkor. Akkor lehet feldolgozni a sikert és a kudarcot - mert a sikert feldolgozni sokszor legalább épp annyira nehéz -, ha a család stabil értékrendet biztosít. Ez azért kiemelten fontos, mert veszélyes a huszonéves és kamasz kor, mivel ekkor még rugalmas a személyiség. Azonban hozzá tette, hogy pszichológusként naponta szembesül azzal, hogy a tehetségkutatók a közbeszéd tárgyát képezik. „A sikeres terápia alapja is lehet, hogy van egy ilyen közös élményanyagunk” – mondta. Szerinte ketté kell választanunk a show-t a sorstól. „A show-val kapcsolatban vannak ellenérzéseim. Ami leginkább visszatetsző szokott lenni, hogy amikor elindulnak a kiválasztások, sok olyan ember kerül kamera elé, aki az önismeretnek egy meglehetősen irreális szintjével rendelkezik, a médiavisszhangtól köznevetség tárgyává válik” – szépítette az országosan kiröhögött botfülűek esetét. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy az egyéni sors szempontjából hasznosak lehetnek ezek a műsorok, mert meg kell ágyazni a helyzeteknek ahhoz, hogy a tehetség megmutatkozhasson.

Korn Anita, Az ének iskolája szerkesztője ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a műsoruk szándékosan nem tehetségkutató, hanem tehetséggondozó. Pont a veszélyes elemek hiányoznak. „Nem mutatjuk be azokat a gyerekeket, akik bármilyen szinten nevetség tárgyává tehetőek lennének, és itt nincs kiesés. Nem kell megélniük azt a csalódást a gyerekeknek, amit esetleg egy felnőtt tehetségkutatóban megélnének”.

A tánc esetében mással kell számolnunk. „A tehetségkutató itt inkább seregszemle, ezen a területen nem kell kutatni a tehetségeket, olyan kiforrott rendszere van” – magyarázta Demarcsek György. Elmondta, hogy a média csak a megismertetést szolgálja. „Kodály országában vagyunk, mégis nagyon kevés az az ember, aki fel tud állni, és öt percen át tud magyar népdalt énekelni, és akkor a táncról már nem is beszéltem” – foglalta össze a problémát.

MTI / Zih Zsolt

Van ennyi tehetség Magyarországon?

Lévai Balázs felvetette, hogy bizonyos esetben a történet fontosabbnak tűnik az adottságnál. „Nagy tehetségkutató döntőjében is hallottam olyat, akinek meleg levegő jött ki csak a torkán” – foglalta össze véleményét. „Én megérzem, hogy kiben van tehetség, és sajnos vannak komplett műsorok, amikben nem érzek tehetségek senkiben. Ezeknek a műsornak az ömlesztésével a közönség túl közel kerül ahhoz az élményhez, amit a tévé ad, és azt hiszi, bárki lehet sztár, pedig manapság már nem látok sztárkultuszt. Ezek majdnem olyanok, mint egy reality-show  – vallotta be őszintén Tóth Vera.

Krúdy Tamás újságíró felhívta arra is a figyelmet, hogy győztes csak egy van, a többi meg visszakerül a kiinduló pozícióba. Tóth Vera ezzel kapcsolatban emelte ki, hogy nagyon fontos, hogy az ember a hidakat ne égesse fel maga mögött. „Nálunk volt egy-kettő, aki ott hagyta a munkahelyét, a feleségét a gyerekét, érthetetlen volt számomra.” Demarcsek György szerint a néptánc ebben az esetben is más mentalitást követel. „Azért is különbözik a Fölszállott a páva egy másik tehetségkutatótól, mert náluk nem mindenki egyéni sikert akar elérni. A szólisták mögött is áll egy csoport, gyerekkorától arra neveljük a táncosokat, hogy egymásért teszünk valamit. A legsikeresebb szólisták is ugyanoda kerülnek vissza” - mondta.

„Apám engem felkészítette arra, hogy lehet, csak hat hónapokig fog tartani, de nagyon élvezzem ki”- árulta el Tóth Vera. Végül is nem hat hónapig tartott, de sok munkája volt ebben. „Sokan a saját sikertelenségük miatt a televízió dolgozóira haragudtak, és azokra, akik ezt kitalálták. Fontos lenne, hogy felkészítsék az indulókat, hogy a televíziós világ kegyetlen világ, és sokat kell dolgozni, hogy fenn maradjunk.” Elmondta, hogy azért is dolgozni kell, hogy a nívót képviselje fellépései során. „Amikor meghívtak a sárban futós, festékben fetrengős műsorba - bár fontos lenne, hogy kétmillió forintot kapjak -, nemet mondtam.

Van egy tehetséges gyerekem. Bemutatják?

A közönség soraiban ülő anyukákat leginkább az foglalkoztatta, hogyan lehetne más jellegű tehetségeknek - a fizikusoktól az írókig terjedő skálán- is teret adni a médiában. Lévai Balázs leszögezte, hogy ez nem a kereskedelmi televíziók felelőssége, de abban sem biztos, hogy egy közszolgálati műsorban helye lehet egy ilyen kezdeményezésnek.

„Kereskedelmi tévéken semmiképpen nem kérném számon, hogy írókat és táncosokat keressen, mert egyetlen egy dolog érdekli: hogy sokan nézzék” – emelte ki a lényeget. Amikor Korn Anitától megkérdezte, hogyan árulná el a főnökének, hogy egy jó író-költő műsort tervez, az elnevette magát.

RTL Klub

„Riportműsorokban van erre lehetőség, show-műsorban nem. A képi világ nagyon fontos a televíziónál, egy íróról szóló dolgot nem lehet tovább fűzni” – magyarázta Korn Anita. Habár megemlítették a Csillag születik vagy a Társulat példáját, amelyek más jellegű tehetségeket kerestek, elfeledkeztek róla, hogy ezekben az esetekben is az éneklésen volt a hangsúly. Felmerült az a kérdés is, hogy eltekintve a nézettségi szempontoktól, min kéne változtatni a tehetségkutatók javításáért.

„Ha a nézettséget kivesszük, akkor a kereskedelmi televíziókon nincsenek ilyen műsorok” – zárta rövidre a kérdést Lévai Balázs. „Ha néző ezt nézi, és ezt választja, lesznek ilyen műsorok” – egyezett ki Korn Anita a közönséggel.

Kövesse a hvg.hu Élet+Stílus rovatát a Facebookon is!