390 forintos gyerekkönyvet árul a McDonald's

A Happy Meal menük mellett még több pénzt költhetnek el azok a szülők, akiket a gyerekük berángatott a McDonald's-ba, mert már könyvet is vásárolhatnak mellé.

  • hvg.hu hvg.hu
390 forintos gyerekkönyvet árul a McDonald's

Áprilistól könyvet is árulnak majd a magyar McDonald-'s-okban, egészen pontosan a Happy Meal gyerekmenü mellé vehető meg a közismert Mi micsoda sorozat Dóri és Marci nyomoz című, 6-10 éveseknek szóló kötete - írja a marketinggel foglalkozó btl.hu. A könyv 390 forintba kerül majd a menü ára mellett. A Dóri és Marciból az akcióhoz 260 ezer példányt nyomtatnak ki. 

A btl.hu híre szerint az ilyen akciókat Európában 2012-ben vezette be a gyorsétterem, és azóta 38 millió könyvet adtak el.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.