szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A szegedi színházban zajló számára negatív változások és a fárasztó ingázás miatt döntött úgy Székhelyi József színművész, hogy több mint tíz év után otthagyja Szegedet. A Délmagyarnak az ország állapotáról is beszélt, szerinte nem Orbán Viktor játszik a tűzzel, hanem a tűz játszik Orbánnal.

Több mint egy évtizedig élt Szegeden Székhelyi József színművész, a Szegedi Nemzeti Színház volt igazgatója, aki most úgy döntött: közelebb költözik a családjával a Madách Színházhoz – írja a Délmagyar.

Székhelyi eladta az újszegedi házát, a Madách Színházban viszont sokféle produkcióban, sokféleképpen számítanak rá. Megfogalmazása szerint a jövés-menés mostanra felőrölte, elfárasztotta, ezért sem anyagilag, sem fizikailag nem vállalja tovább az ingázást.

MTI / Kallos Bea

Döntését az ingázás terhei mellett azzal magyarázta, hogy az elmúlt években szinte persona non gratává vált a szegedi színházban, amit nehezen viselt. Ahogy a lapnak fogalmazott: "Nagyon fáj, hogy azokat a kiváló erőket, akiket úgy gondoltam, hogy föl lehet ragyogtatni és a tehetségükből nagy pályafutást lehet építeni, vagy már elmarták, vagy most marják el a színháztól. Ez rettenetesen kontraproduktív trend – ezek a pazar színészek a közönségnek is hiányoznak. Életmentő műtét számomra ez a transzport, amit most bevállaltam, különben beledöglöttem volna a keserűségbe, a köldöknéző munkátlanságba."

Míg Székhelyi Józsefet színművészként még ellenlábasai is elismerik, színidirektori tevékenysége és különösen liberális közéleti megnyilvánulásai szélsőséges érzelmeket váltottak ki a szegediekből. Most azt mondja, Magyarország összement az agymosásban, a Fidesz megnyerte a választást, és elveszíti az országot.

"A látszat az, hogy Orbán Viktor játszik a tűzzel, de a valóság ennél szomorúbb: a tűz játszik Orbán Viktorral. Félek, hogy erre rámegy az ország! Az ember pánikban áll a parton, és nézi, hogy elment a hajó. Ez borzasztó érzés" – magyarázta a színművész.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!