„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A '92-ben alapított Blink-182 lép fel augusztus 11-én, a Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján a Nagyszínpadon – jelentették a szervezők, akik további koncerteket is ígérnek erre a napra. A nulladik napon többek között a Casper, az A Day To Remember és Fedde le Grand lép fel. A 7 napos bérlet a Blinkre és a nulladik napra is jó, még május 1-ig olcsóbb a jegy.
A kaliforniai Blink-182 hosszú várakozás után először a Szigeten "mutatja meg erejét" a fesztivál szervezői szerint. Az együttes a mínusz egyedik napon lép fel a Nagyszínpadon. Nincs két éve, hogy Travis Barkerék rövid ideig parkolópályán lévő zenekar alapításának huszadik évfordulóját ünnepelték.
A szervezők az ötszörös Grammy-díjas amerikai énekes, kreatív producer és filmcsillag, Cee Lo Green fellépését is ígérik.
A Jimmy Eat World is a Szigetre érkezik. A zenekar korai demói után csak másfél évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy felfussanak. A banda a tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumát, a Damage-t mutatja be.
Benjamin Griffey, alias Casper, a német rapper, énekes-szövegíró is fellép az idei Szigeten. Legfrissebb lemeze, a Hinterland tavaly augusztusban jött ki és szintén osztatlan sikert aratott.
Az A Day to Remember állandó fellépője a keményzenéket is befogadó, legnagyobb nemzetközi fesztiváloknak. Eddig öt albummal jelentkeztek, aktuális prezentációjuk a 2013-as Common Courtesy.
Érkezik a Szigetre a számos szakmai díjjal kitüntetett holland elektronikus zenész és producer, Fedde le Grand is. Hosszú ideje minden évben előkelő helyen végez a világ legnagyobb DJ-it rangsoroló DJ Mag százas listáján.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.