Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Verdi Az álarcosbál című művében nyújtott alakításáért Boross Csilla magyar szopránnak ítélték oda a Green Room Awards elnevezésű díjat, amellyel a melbourne-i színházi világ legjobbjait ismerik el 58 kategóriában.
A díjat 1984 óta adják át a színház, a tánc, az opera és a kabaré területén azoknak, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak művészeti vagy technikai téren. Idén április 28-án osztották ki. Az opera területén kiosztott díjak közül a Nixon Kínában című darab vitte el a legtöbbet, négyet.
Boross Csilla az Ausztrál Opera (Opera Australia) előadásában énekelte Amelia szerepét. A világhírű opera darabjai az év nyolc hónapjában Sydneyben, a fennmaradó négy hónapban pedig Melbourne-ben láthatók.
Boross Csilla Washingtontól Rómán át Sanghajig a világ számos operaházában énekelt már. 2010-ben Prágában megkapta a rangos cseh kulturális elismerést, a Thália-díjat.
A budapesti Operaházban a következő évadban többek közt a Tosca és az Aida címszerepét, valamint a Tannhäuserben Vénusz és Erzsébet szerepét énekli.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.