Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Tizennégy kategóriában talált gazdára a brit dalszerzők hivatalos szervezetének (BASCA) - a legjobb dalszerzői teljesítményeket jutalmazó - nagy presztízsű Ivor Novello-díja.
A legjobb kortárs dalért járó elismerést James Blake Retrograde című dala kapta - ez a dal azon az Overgrown című lemezen hallható, mely 2013-ban a legjobb brit/ír nagylemezek díját, a Mercury Prize-t megnyerte.
A legjobb album díját, megelőzve az Arctic Monkeys mindent vivő AM című nagylemezét, a Nick Cave and The Bad Seeds kapta Push The Sky Away című nagylemezéért, melyet egyébként a hvg.hu tavaly a 2013-as év legjobb nagylemezei közé sorolt.
"Ez az a díj, amit igazán jó megszerezni. Nem igazán járunk efféle díjátadókra, de ide eljöttünk" - mondta Nick Cave, aki zenésztársával, Warren Ellisszel vette át a díjat a Pretenders alapító-énekesnőjétől, Chrissie Hynde-tól.
Az év dalszerzője díjat Tom Odell dalszerző-énekes kapta, aki 2013-ban jelentette meg Long Way Down című bemutatkozó nagylemezét, mely vezette is a brit albumlistát. Különleges díjat kapott kiemelkedő dalkollekciójáért a Chemical Brothers és életművéért a Fleetwood Mac zenekarba idén visszatért dalszerző-billentyűs, Christine McVie.
A győztesek teljes listája itt tekinthető meg.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.