Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Szétválnak Céline Dion és férje útjai, legalábbis szakmai téren: a pár a hírek szerint úgy döntött ugyanis, hogy a jövőben nem René Angélil lesz a világhírű kanadai énekesnő menedzsere.
A 72 éves Angélil helyett Aldo Giampaolo veszi át a 46 éves előadó ügyeinek intézését. Giampaolo évek óta üzleti partnere Céline Dion férjének.
René Angélil fedezte fel az énekesnőt, és mindvégig ő volt a menedzsere. 1994-ben kötöttek házasságot, amelyből három gyerek született.
Céline Dion lemezeiből több mint 200 millió példány kelt el világszerte, és minden idők egyik legsikeresebb popzenészeként tartják számon. Az énekesnő most Las Vegasban lép fel rendszeresen.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.