Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Császi Ádám első játékfilmje, a Viharsarok nyerte el a tajpeji filmfesztivál nemzetközi zsűrijének New Talent nevű különdíját Tajvanon.
Császi Ádámnak az idei Berlinalén bemutatott első játékfilmje, a Viharsarok Jim Taihuttu holland rendező alkotásával megosztva nyerte el a 16. tajpeji filmfesztivál nemzetközi zsűrijének különdíját. Az elismerést a rendező személyesen vette át a szerda esti díjátadón – közölte a Magyar Filmunió csütörtökön.
A film a kietlen magyar pusztában játszódik és egy végzetes, érzéki szerelmi háromszög történetén keresztül meséli el a fiatal felnőttkor szexuális identitás-keresésének drámáját – fogalmaznak a leírásban.
A főszerepekben Sütő András, Varga Ádám és a német Sebastian Urzendowsky látható. A Viharsarkot tavaly nyáron forgatták Császi Ádám mellett több pályakezdő alkotó közreműködésével, köztük a film operatőrével Rév Marcellel és Takács Nóra látványtervezővel. A rendező a film forgatókönyvét Szabó Ivánnal közösen írta.
A Magyar Nemzeti Filmalap a forgatókönyv fejlesztését 2,6 millió, a film gyártását 60 millió forinttal támogatta.
A Viharsarok a Proton Cinema produkciójában készült a Café Film és az I'm Film együttműködésével, producere Petrányi Viktória és Gyárfás Eszter.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.