Az Irakban és Szíriában harcoló radikális csoport - korábbi nevén Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) - egyik tagja Abdallah néven a Twitteren azt írta: annak ellenére is kedvelte Robin Williams filmjeit, hogy a színész Irakban és Afganisztánban is meglátogatta az odaküldött amerikai csapatokat. Kiemelte a Jumanji című vígjátékot.Abdallah, aki a mikroblog oldalon közölt információk szerint 19 éves, szalafistának, síitaellenesnek, az Iszlám Állam támogatójának, a demokrácia elleni harcosnak, az IÁ által Irak és Szíria területén kihirdetett kalifátushoz hű embernek és a hitetlenek ellenségének vallja magát. Robin Williamsről szólva azonban azt írta, rajongott érte, és gyerekkorában sok filmjét látta. Erre válaszul egy másik dzsihádista, Hazimi Nasszer megjegyezte, ő is nézte és gyűjtötte a színész filmjeit, amelyek emlékét máig őrzi gondolataiban.Abdallah bejegyzése élénk eszmecseréhez vezetett a dzsihádisták filmes ízléséről. Egyikük - egy magát Ibn Fulánnak nevező férfi - például azt írta, hogy a kedvencei közé tartozik az Oroszlánkirály című Disney-rajzfilm. Ugyanakkor megjegyezte, komoly aggodalommal tölti el, hogy társai nagyobb kedvet éreznek ahhoz, hogy kedvenc filmjeikről írjanak, mint hogy a dzsihádról beszéljenek. "Azért vagyok jelen itt (a Twitteren), hogy hírekkel szolgáljak, ne pedig romantikus vígjátékokat értékeljek" - írta. Ez viszont nem tetszet egy másik szélsőségesnek, aki azt kérdezte, miért olyan nehéz elképzelni, hogy egy Iszlám Államot támogató mudzsahed filmeket is néz? Egy másik társuk - James Griffiths név alatt - amiatt sajnálkozott, hogy Hollywoodban kevés az olyan film, amely összhangban van az iszlám fundamentalista értelmezésével.Az IÁ harcosai előszeretettel használják a közösségi hálót, főként a Facebookot és a Twittert, hogy terjesszék ideológiájukat és terrorista cselekményeikkel hencegjenek.
Az iraki lázadók is imádták Robin Williams filmjeit
Megemlékeztek a napokban elhunyt Robin Williamsről az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezet tagjai is, akik a közösségi hálón sajnálkoztak az Oscar-díjas amerikai színész halála miatt, külön megemlítve néhány filmjét.
Tüdőrákot állapítottak meg a pápánál
XIV. León kedden sikeres műtétet hajtottak végre egy római kórházban.
Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
Meglepő összefüggést találtak az aszpirin és a demencia között
Magyar Péter: Macron Budapestre jön október 23-án, már készül az új gyermekvédelmi törvény
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
BL: Gulácsi nélkül is nyert a Villareal, botlott a Bayern, simán győzött a Barca és az Arsenal
Tavaszias időnk lesz, néhány helyen eshet az eső
Cigányozás miatt büntetett az UEFA, nem lehetnek magyar szurkolók a válogatott következő idegenbeli meccsén
Alexander Zverev világelsősége kényelmetlen kérdéseket vet fel a tenisz jövőjéről
Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és sikkasztott
Így csinált családi olajbizniszt a világpolitikából Donald Trump
Sokatmondó számok: ennyit buktak a NER-cégek a kormányváltás óta a tőzsdén
A Mészáros Lőrinc-féle Opus bukta a legnagyobbat.