Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A kaposvári közgyűlés kedden további öt évre megbízta Rátóti Zoltán a Csiky Gergely Színház vezetésével. Rátóti Zoltán egyedül pályázott a posztra, Szita Károly ajánlotta a közgyűlésnek.
Rátóti Zoltán, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója további öt évre szóló megbízást kapott a társulat vezetésére a közgyűlés keddi ülésén, így 2015-től a második igazgatói ciklusát kezdheti a teátrum élén.
Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester a közgyűlés döntése előtti felszólalásában köszönetet mondott Rátóti Zoltánnak az elmúlt négy év munkájáért, majd a szakmai bizottság véleményének ismertetésével, és azzal egyezően, azt ajánlotta a közgyűlésnek, hogy támogassák a jelenlegi színházigazgatót a megkezdett munka folytatásában.
Rátóti Zoltán szóbeli kiegészítésében kiemelte: az elmúlt négy év során "misszióvá vált" számára a kaposvári színház. A megszerzett tapasztalat csak megerősítette abban, hogy ezt a munkát folytatni szeretné – mondta. Megválasztása esetén már "sokkal tapasztaltabban és sokkal érettebben tudok tenni Kaposvár kulturális életéért, és ezen belül a Csiky Gergely Színházért" – tette hozzá.
Rátóti Zoltán egyedül pályázott az igazgató posztra. Kinevezését a nyolctagú szakmai bizottság és a közgyűlés is egyhangúlag támogatta.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.