Ryan Gosling apa lett

Megszületett Ryan Gosling és Eva Mendes első gyermeke. A kislány múlt pénteken jött a világra, de csak most erősítették meg hivatalosan a hírt.

  • hvg.hu hvg.hu
Ryan Gosling apa lett

Szeptember 12-én megszületett Ryan Gosling filmszínész és szintén színész barátnőjének első gyermeke, Eva Mendes egy kislányt hozott a világra. A hírt a US Weeklynek megerősítették.

A Túl a fenyvesen című filmben már kipróbálhatták a szülői szerepet
AFP

A terhességről először júliusban számolt be a sajtó, a 33 éves Gosling és a 40 éves Mendes óvatosan bánt a nyilvánossággal.

A világszerte körülrajongott színész és barátnője – akivel egyelőre nem házasodnak össze – a Túl a fenyvesen című film forgatásán jött össze három éve.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.