szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A korábban a Viasat3 csatornán futó Éden Hotel című reality sorozat következő műsora a Super TV2-n fut majd.

A Super TV2-n látható majd a Viasat3 eddigi sorozata, az Éden Hotel – közölte a TV2-csoport. 

A Viasaton eddig két sorozat ment le a stratégiai-realityből, a harmadik sorozat Costa Ricán zajlik majd. Hogy mikor sugározzák, az nem szerepel a közleményben, csak az, hogy hamarosan. Az eddigi műsorok egyébként nem élőben, hanem felvételről mentek adásba, így elképzelhető, hogy ezt az Éden Hotelt is már rögzítették. 

Ilyen volt az Éden Hotel két éve
©

A műsorban nem a nézők szavazatai, hanem a szereplők közt zajló napi történések, konfliktusok alakítják a végkifejletet: a hotel játékosai taktikáznak, szövetkeznek, így befolyásolva, ki maradhat és kinek kell mennie – áll a közleményben.

Az Éden Hotelt a Paprika Latino gyártja a csatorna számára.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Járványbevetésen a katonák: segíteni jöttek, de beszállnak őrizni és védeni is, ha kell

Járványbevetésen a katonák: segíteni jöttek, de beszállnak őrizni és védeni is, ha kell

Radar360: Diplomáciai trollkodás a kormánytól, 1 millió fertőzött világszerte

Radar360: Diplomáciai trollkodás a kormánytól, 1 millió fertőzött világszerte

Fasiszta diktátorként ábrázolja Orbánt egy holland újság

Fasiszta diktátorként ábrázolja Orbánt egy holland újság