November 8-án az A38-on lép fel a kétezres évek brit gitárzenei színterének egyik legizgalmasabb zenekara, a The Boxer Rebellion.
unknown
A nagyszabású, atmoszférikus, pasztelles, de energikus, elektronikával átszőtt indie-gitárpopot játszó zenekar 2001-ben alakult Londonban. Az együttest egy tennessee-i születésű zenész, az énekes-gitáros-billentyűs Nathan Nicholson, valamint három angol muzsikus, a gitáros Andrew Smith, a basszusgitáros Adam Harrison és a dobos Piers Hewitt alkotja. A zenekart a többek közt az Oasist is befuttató zeneipari mogul, Alan McGee fedezte fel.
A zenekar - mely nevét egy történelmi eseménytől, az 1899-es kínai Bokszerlázadástól kölcsönözte - eddigi fennállása alatt négy stúdióalbumot jelentetett meg. Tavalyi sorlemezének munkálatait az a Billy Bush producer irányította, aki korábban olyan zenekarokkal és előadókkal dolgozott együtt, mint a Muse, a Garbage, Beck, a Korn, vagy a Foster The People.
Koncertalbum, a Live At The Forum szeptember végén kerül a boltokba, párhuzamosan az Always című kislemezdallal. A Boxer Rebellion minden tekintetben indie, hiszen lemezeit is saját kiadásban, saját kiadója, az Absentee Recordings jelenteti meg.
A The Boxer Rebellion Angliában, Európában és az Egyesült Államokban egyaránt népszerű. Zenéltek a legnagyobb esti talkshow-nak számító amerikai David Letterman Show-ban, játszottak a fesztiválok fesztiváljának számító Glastonbury fesztiválon, Diamonds című 2013-as daluk a Daft Punk Get Lucky című dala mögött második helyen végzett az Év dala választáson Hollandiában, ugyanezt a számot egymillión nézték meg a Youtube-on és kétmillióan hallgatták meg a legnépszerűbb stream-platformnak számító Spotify-on. New York és You Belong To Me című dalaik felcsendültek a hazánkban is népszerű Grace klinikában, míg utóbbi szám a Dr Csont sorozatban is hallható volt, Dream című dalukat pedig Vámpírnaplók című széria választotta ki játszásra.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.