Meghalt Gera Zoltán, a nemzet színésze - közölte szombaton az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága.
hvg.hu/MTI
A Tenkes kapitányában (1963)
Wikipedia
Elhunyt Gera Zoltán - közölte az Emmi. Közleményük szerint a színész pénteken hunyt el életének 92. évében.
Felidézték, hogy a Kossuth-díjas művész a magyar filmművészet olyan emblematikus alkotásaiban nyújtott felejthetetlen alakításokat, mint a Bakaruhában, az Édes Anna, a Kincskereső kisködmön, a Nárcisz és Psyché vagy A napfény íze.
Tévésorozatokban is maradandót alkotott, emlékezetes szerepformálásai voltak A Tenkes kapitányában, a Borsban, a Robog az úthengerben és a Nyolc évszakban is.
Gera Zoltán 1923. augusztus 19-én született Szegeden, 1939-ben kezdett játszani a Belvárosi Színházban, majd 1940-ben Inke Rezső vándortársulatához került, de 1942–1944 között dolgozott Rév István bábszínházánál is - olvasható a Wikipedia róla szóló szócikkében.
Később, 1944-től Szegeden szerepelt, előbb a Városi Színház, majd az Ifjúsági Színház társaságában. 1945-ben Magyar Néphadsereg Színház, majd a Vígszínház tagja lett. 1947–1950 között elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. 1964-ben Angliába írt leveleit a postán felbontották, és ennek következményeként 10 hónapi börtönbüntetésre ítélték izgatás címén.
Szabadulása után 1966-ban egy évadot töltött a szolnoki Szigligeti Színházban, majd 1967-ben Mikroszkóp Színpad alakuló társaságába szerződött, ahol 1980-ig játszott. 1980–1987 között a Mafilm tagja volt, majd 1987-1992 között a Radnóti Miklós Színház művésze lett, 1992-től pedig szabadfoglalkozásúként dolgozott.
Sokat szinkronizált, többek között Walter Matthaunak, és a Dallas című sorozatban Jockot alakító Jim Davisnek is ő kölcsönözte a hangját.
Tavaly választották be a nemzet színészei közé Szabó Gyula helyére.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.