Már 40 millió dolláros bevételnél tart a Sony botrányos filmje

Már 40 millió dollár bevételt hozott a Sony The Interview című filmje a digitális eladásokból.

  • MTI MTI
Már 40 millió dolláros bevételnél tart a Sony botrányos filmje

Michael Lynton, a Sony filmstúdió vezetője kedden egy közleményben azt írta, hogy az összeg "egy fontos mérföldkövet" jelent. A film sok online és lekérhető (on-demand) platformon érhető el a forgalmazás karácsonyi megkezdése óta, a nyereséghez hozzájön még a mozijegy eladásokból származó nagyjából további 6 millió dollár is.

2012 első felében a Koszorúslányok című film szintén 40 millió dollár bevételt hozott online forgalmazással, eddig ez számított minden idők legjövedelmezőbb online forgalmazott filmes produkciójának.

Miközben a Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor elleni CIA-merényletről szóló szatíra online bevétele csúcsot dönthet, a Sony nem biztos, hogy komolyabb tiszta nyereséghez jut a filmmel, az összeget meg kell osztani ugyanis a forgalmazókkal, a reklámkampány pedig nagyjából 25 millió dollárba (6,8 milliárd forint) kerülhetett.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.