6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sok állattal lövedékek, bombák végeztek, a krokodilok egyszerűen belefagytak a vízbe, más állatok abba pusztultak el, hogy nem tudták mivel etetni, az ehető állatokat pedig a budapestiek ölték le az ostrom idején.
Mint írtuk, kedden reggel 9 óra előtt nem sokkal világháborús robbanószerkezetet találtak a Vágány utcában, ezért ki kellett üríteni többek között az Állatkertet is. Az állatok maradtak. Végül elszállították a bombát és délután 3 előtt feloldották a korlátozásokat.
Épp a napokban közöl az Állatkert honlapja egy kis sorozatot a hetven évvel ezelőtti ostromról, amelyben kitérnek arra is, hogy mi történt az állatokkal a harcok idején.
A takarmányraktárt már az ostrom kezdetén találat érte, de ha volt is mit adni az állatoknak, a legsúlyosabb harcok idején maga az etetés is életveszélyes volt. Voltak olyan állatgondozók, akik végül az életüket áldozták fel, amikor az állatok etetésére indultak. A harcokban a fűtés biztosítása is nehézségeket okozott. A betört ablakokon, kiszakadt ajtókon és a falakon ütött réseken keresztül jeges szél fújta át az állatházakat, közben pedig alig volt mivel fűteni, és sok helyen maga a kazán is tönkrement.
Így például a Pálmaház északi szárnyában lakó krokodilok a januári jeges hidegben egyszerűen belefagytak a medencéjükbe.
A háború zűravarában sokan a még életben maradt, ehető állatokat ölték le. Budapest lakossága ugyanis az ostrom végére – a közellátás szétesésével – a szó szoros értelmében éhezett. „A környék lakói így késekkel, bárdokkal felszerelkezve rohanták meg az Állatkertet, és mindent elvittek, ami egy kicsit is ehető volt. Így végezték a racka juhok, a lovak, a szarvasok, az őzek, de még az antilopok és a kenguruk egy része is. Az akvárium üvegeit puskatussal törték be, s a kiömlő tengervízből összefogdosott halakat vitték el megenni.”
A pusztulás minden téren csaknem teljes volt. Nemcsak az állatok többsége lett oda, hanem a kert épületeinek jó része is tönkrement – olvasható a bejegyzésben.
Emil Kusturica az Underground című filmjében bemutatja, milyen lehetett a belgrádi állatkert, illetve a város a kiszabadult állatokkal a bombázások idején:
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.