szerző:
MTI

A 92 esztendős török írót egy isztambuli kórházban érte a halál szombaton.

A Törökország délkeleti részében született, kurd származású Kemal először egy lírai kötettel jelentkezett 1943-ban. 1955-ben megjelent első regénye, az 1963-ban magyarul is kiadott A sovány Mehmed című könyve világsiker lett, negyven nyelven adták ki, 1973-ban ezért a művéért jelölték Nobel-díjra. Kilenc regényéből készült film, sokan a török irodalmi nyelv újraformálóját látták benne. Irodalmi díjai mellett 1984-ben a francia Becsületrenddel tüntették ki - emlékeztetett a BBC News.

Ahmet Davutoglu török kormányfő közleményben adott hangot "szomorúságának a nagyszerű író és művész" elvesztése miatt. A politikus kiemelte, hogy Kemal "fenntartotta ellenzéki hozzáállását és az igazságot ábrázolta akkor is, amikor az igazság kimondása nehéz volt".

Életét több személyes tragédia árnyékolta be. Gyermekkorában egy balesetben elveszítette jobb szemét. Ötévesen pedig tanúja volt annak, hogy apját megölte egy árva fiú, akit családja fogadott örökbe.

Írói karrierje azzal kezdődött, hogy írástudatlan falusiak leveleit körmölte, később újságíróként dolgozott. Irodalmi műveiben nagy hangsúlyt fektetett az emberi természet ábrázolására, arról is beszélt, hogy munkáival "a proletariátust szolgálja". Mint egy 1971-ben adott interjújában kifejtette: "Azok ellen vagyok, akik elnyomják és kihasználják a népet. Azok ellen küzdök a művészetemmel és egész életemmel, akik megakadályozzák az emberek boldogságát."

A magát kurd származású török írónak valló Kemal pályafutásának legnehezebb szakaszát a kilencvenes évek közepén élte át, amikor hangot adott véleményének a hadsereg és az autonómiájukért küzdő kurdok közötti összecsapásokról. Egy cikkében a törökországi kisebbségek, különösen a kurdok elleni rasszizmust bírálta, amiért 20 hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Barátja, a néhai Elia Kazan filmrendező, aki szintén Törökországban született, úgy fogalmazott: "Kemal mesélő, a legrégebbi hagyományok szerint, mint Homérosz, az emberek szószólója, akiknek máskülönben nincs hangjuk".

"Egész életemben az volt az egyetlen álmom, hogy egy kicsit tovább írhassak és egy kicsit jobban" - mondta Kemal 2012-ben, utolsó regénye befejezését követően.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Három ország rendőrei kapcsolták le a nőket futtató magyar bűnbandát - videó

Három ország rendőrei kapcsolták le a nőket futtató magyar bűnbandát - videó

Jön az újfajta temetkezés? Elindult a cég, amely emberi komposztálást végez

Jön az újfajta temetkezés? Elindult a cég, amely emberi komposztálást végez

Lakner Zoltán: Nagyon zavar a főtisztek megjelenése az évértékelőn

Lakner Zoltán: Nagyon zavar a főtisztek megjelenése az évértékelőn

Nincs jobb kijelző a piacon – állítja a Galaxy S20 Ultráról a független tesztlabor

Nincs jobb kijelző a piacon – állítja a Galaxy S20 Ultráról a független tesztlabor

Félt a bűnözőktől: befejezte maratoni vallomását Gyárfás Tamás

Félt a bűnözőktől: befejezte maratoni vallomását Gyárfás Tamás

4K-s videót forgattak a Xiaomi új csúcsmobiljával, meggyőző lett az eredmény

4K-s videót forgattak a Xiaomi új csúcsmobiljával, meggyőző lett az eredmény